Giro 2018: Jeruzsálemből indulhat, a Vatikánban érhet véget

A hivatalos prezentációt megelőzőn szinte mindenki biztosra veszi, hogy az izraeli Jeruzsálemből indulhat a 2018-as Giro d’Italia mégpedig egy óvárosi csapatidőfutammal.


Daniel Benaim a helyi szervezőség részéről a minap már magabiztosan nyilatkozott egy európai hírügynökségnek. Elmondta, hogy az ország alapításának hetvenedik évfordulója köré épülhet az első néhány szakasz - jelentette a velo.hu.

 
„Ez egy hatalmas lehetőség az országunk és a helyi kerékpársport életében – nyilatkozta Benaim. – Szeretnénk olyan legendás szakaszokkal előrukkolni, melyekre még évek múltán is emlékeznek majd a rajongok.”
 
Hivatalos bejelentés szeptember 18-án. Az esemény két nagykövete Alberto Contador és Ivan Basso lesznek.

Videók