Nagy Sportágválasztó Budapesten - tizedszer

Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg pénteken Budapesten a X. Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI elnevezésű nonprofit eseményt.


Az EMMI közleménye szerint az államtitkár azt mondta: "Célunk az, hogy Magyarországon egyre több ember számára váljon természetessé a sportos életmód."

Hazánk sportnemzet státuszának megőrzése mellett, a sportoló nemzet megteremtése további határozott, komoly erőfeszítéseket igényel mind az államtól, mind a civil sportszervezetek részéről – szögezte le Czene Attila, hozzátéve: - A szemléletváltást továbbra is az államnak kell kezdeményeznie és támogatnia, de a megvalósítás során egyaránt szükség van az önkormányzatokra, az oktatásban dolgozókra, a civil társadalom szereplőire, valamint a sportszövetségekre is."

Az úszóként olimpiai bajnoki címet szerzett államtitkár kiemelte, bízik abban, hogy valamennyi "sportágválasztó" közelebb kerül valamelyik sportághoz, s a sporttal való kapcsolatuk egy életre fog szólni.
A kétnapos rendezvényen több mint 90 sportág jelenik meg azzal a céllal, hogy segítse a gyermekek és felnőttek sportágválasztását, a sport népszerűsítését. Az érdeklődők akárcsak pénteken, szombaton is díjmentesen próbálhatják ki a különböző sportágakat a X. kerületi sportközpontban.

A pénteki megnyitón részt vett további két olimpiai bajnok úszó, Rózsa Norbert és Kovács Ágnes, valamint a londoni olimpiára készülő Joó Abigél, kétszeres Európa-bajnok dzsúdós és Farkas Norbert, az óriás-műlesiklás országos bajnoka is.

Videók