Most már az olimpiára koncentrálunk - Gémesi Csanád

Szinte biztos a tokiói repülőjegy.


A tokiói kvalifikációt már gyakorlatilag megszerezte a magyar férfi kardválogatott, melynek tagjai így az olimpiára koncentrálhatnak az elkövetkező hónapokban - mondta Gémesi Csanád, az együttes tagja csütörtökön az M4 Sporton a Sporthíradóban.

A budapesti világbajnokságon a döntőt egyetlen tussal veszítette el az együttes, amely remekül kezdte a világkupaszezont, az első, vasárnap zárult kairói állomáson a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron nélkül is a második helyen végzett, ismét Dél-Korea mögött. Ezzel az eredménnyel pedig már csak matematikailag csúszhat ki az ötkarikás mezőnyből, aminek Gémesi szavai szerint nincsen realitása.

"Az egyik legjobbunk nélkül is megmutattuk, hogy erősek vagyunk. Mind a négyen hozzátettük a magunkét, mindenki jól vívott" - mondta a 33 éves gödöllői vívó az egyiptomi versenyről, melyen mellette Szatmári András, Decsi Tamás és Iliász Nikolász volt tagja a gárdának.

A csapattal Európa-bajnok, kétszeres vb-második kardozó arról is beszélt, hogy a már szinte biztos kvalifikáció ellenére a szezon további versenyein is jól kell szerepelniük, mert fontos, hogy megtartsák második helyüket a világranglistán, hiszen az olimpián a rangsor alapján párosítják össze a csapatokat.

 


Gémesi Csanád és a férfi kardcsapat biztosan részt vehet a tokiói ötkarikás játékokon.
Fotó:  Devin Manky/Getty Images

A magyar kardválogatott a fegyvernem egyik legmeghatározóbb csapata lett a világon az elmúlt években, az első számú együttes viszont még mindig a Koreai Köztársaság négyese, mely Budapesten sorozatban harmadik vb-címét szerezte meg júliusban és nagy fölénnyel vezeti a ranglistát.

Gémesi elmondása szerint a magyaroknak mostanában már egyértelműen mindenhol az aranyérem a célja, s az, hogy utolérjék az ázsiai riválist, melyhez már a vb-n és Kairóban is bizonyították, hogy nagyon közel vannak. Az egyiptomi fővárosban Szilágyi nélkül is csupán négy tussal maradtak alul.

"Két évvel ezelőtt még nagyon nagy volt a különbség, azóta egyre közelebb jövünk hozzájuk" - mondta Gémesi. - "Megverni még nem sikerült őket, de én azt gondolom, hogy el fog jönni ez az idő, hamarosan."

A férfi kardozók januárban Montrealban egyéni Grand Prix-n vesznek részt, majd február második felétől gyors egymásutánban rendeznek három világkupát Varsóban, Padovában, és - március 20-22. - Budapesten, ahol a kardozók számára lezárul a kvalifikációs sorozat.

 

 


 

Videók