Hátborzongató részletek derültek ki az elsüllyedt vitorlásról

A szerencsével határos módon megmenekülő vitorlázó részletesen beszámolt arról, mit élt át.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kevin Escoffier hajója olyan súlyosan megsérült a földkerülő Vendée Globe vitorlásversenyen, hogy süllyedni kezdett, így a versenyzőnek nem maradt más választása, mint hogy a mentőtutajon reménykedve várja megmentőjét. Szerencsére Jean Le Cam még idejében odaért a bajba jutott társáért. A hihetetlenül veszélyes balesetről most maga a résztvevő számolt be, egy hosszabb írásban.

Szürreális, ami történt. A hajóm egy hullám miatt, 27 csomós (54km/h) sebességnél kettétört. Csak egy hatalmas reccsenést hallottam, és azonnal tudtam, mit jelent ez a zaj. Megnéztem az orrot, és láttam, hogy 90 fokos szögben áll. Másodperceken belül minden vízben állt. A hajó hátsó része teljesen víz alá került, az eleje pedig az ég felé nézett. A hajó gyakorlatilag kettétört.

Biztosíthatlak titeket arról, hogy nem tréfálok, a hátsó és az első rész derékszögben állt egymáshoz képest. Semmire nem volt időm, csak arra, hogy küldjek egy üzenetet a csapatomnak: „Süllyedek. Ez nem vicc. VÉSZHELYZET.”


Ez az egész mindössze 2 perc alatt zajlott le. Rendkívül gyors volt. Felvettem a túlélési öltönyt és már a tutajon is voltam. Láttam, ahogy kigyullad az elektronika. Csak annyit tudtam tenni, hogy reflexből megragadtam a telefont és elküldtem az üzenetet. Átszálltam a tutajra, amit ezelőtt még sosem használtam. A túlélőtáskát is magamhoz akartam ragadni, de arra már nem volt idő. A hajó egyik részében már 3 méteres víz állt, és a vezetőfülkében is az ajtóig ért.
Szerettem volna egy kicsit tovább a fedélzeten maradni, de láttam, hogy ez nem lehetséges, mivel nagyon gyorsan történik minden. Vettem egy levegőt és átszálltam a tutajra.
 

Immersion 360° à bord de PRB

Embarquez à bord de PRB aux côtés de Kevin lors du dernier entraînement de 48h avec le Pôle Finistère Course au Large ! Faites tourner et défiler l'écran pou...

 

Egyáltalán nem volt lehetőségem megnyugodni, hiszen 35 csomós (64km/h) szél uralkodott, ami egy kis tutajon abszolút nem biztató. Csak akkor tudtam egy kicsit megnyugodni, amikor megláttam Jeant. De ekkor meg jött a következő kihívás, ugyanis nem tudtuk, hogyan szálljak fel a fedélzetére. 2-3 szót váltottunk, de muszáj volt egy kicsit eltávolodnia tőle.

Utána láttam, hogy a zónámban van, de egészen kora reggelig a tutajban maradtam. Nem tudtam, hogy enyhülnek-e az időjárási körülmények ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani a manővert. Két méterre volt tőlem, de nagyon nehéz volt megállítani a hajót. Végül megragadtam az egyik rudat és be tudtam szállni a fedélzetre. Ilyen körülmények között nem volt egyszerű, nagy szerencse, hogy jó fizikai állapotban vagyok. amikor végre a hajón voltam, Jeannal egymás karjaiba estünk, és ő azt mondta: „Basszus, te a fedélzeten vagy! Na ez meleg volt.”

Én csak annyit tudtam válaszolni: „Elcsesztem a versenyedet, pedig nagyszerű „pályát” mentél.

Ő ezt felelte: „Ugyan, legutóbb én rontottam el Vincent versenyét.”

Egyelőre fogalmam sincs, hogyan tovább. Mindent megerősítettem és mindent megtettem a hajóért, amit csak tudtam – írta a történtekről, Kevin Escoffier a hivatalos oldalán.

A francia grafikus, Vincent Hop megrajzolta, ahogy Kevin Escoffier hajója, a PRB kettétörik:

Forrás: sport.prb.fr

Borítókép: Facebook.com/KevinEscoffier-PRB

Sport365.hu - Elsüllyedt a hajója, mentőtutajon várta, hogy megtalálják

A Vendée Globe versenyzői tovább küzdenek az elemekkel. Bár a mezőny egy része jól halad, az idei versenyen már hárman feladni kényszerültek. A legriasztóbb eset a tegnapi versenynapon történt, Kevin Escoffier hajója ugyanis annyira megsérült, hogy a sportolónak azonnal el kellett hagynia azt, és mentőtutajba kellett szállnia. A földkerülő 19.


 

 

Videók