Roglic nyerte a Vuelta a Espana nyitányát

Az első szakasz után a szlovén versenyzőé a piros trikó.


A címvédő Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny keddi nyitányát, így ő ölthette idén először magára a piros trikót.

A spanyol-francia határ mentén fekvő Irunból rajtolt a spanyol háromhetes viadal, az esős, szeles baszkföldi szakasz első fele a tengerparton és annak közelében zajlott.

A 173 kilométeres etap közben három harmadik kategóriás emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát, majd az első kategóriás hegyen, az Arratén 545 méter magasan a befutó várt a mezőnyre. Így az összetett győzelemre pályázóknak már a nyitóetapon keményen kellett harcolniuk.

A nap ötfős szökését nem engedték el három percnél nagyobb előnnyel, és az utolsó előtti emelkedőn be is fogták az élen haladókat. A hétszeres Grand Tour-győztes Chris Froome az utolsó húsz kilométert megkezdve már a sor végének elcsípéséért harcolt, miközben elöl csapata, az Ineos Grenadiers diktálta a tempót.

Az utolsó hegyen a magas iramtól sorra szakadtak le a jó hegyimenők is, majd a záró öt kilométeren az amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) támadásai szakították szét végképp a sort. Nyolcan maradtak elöl, az előzetesen az összetett sikerre esélyesnek tartott versenyzők közül a 2018-as Vueltán második spanyol Enric Mas (Movistar), a tavalyi Girón első ecuadori Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) és a címvédő szlovén Roglic (Jumbo-Visma) tekert az élmezőnyben.

A nézők elől lezárt Arrate utolsó kilométeréhez érve a Tour de France-sikert egy hónapja az utolsó előtti szakaszon elbukó Roglic indított, és külön idővel előzte meg riválisait.

Másodikként Carapaz, harmadikként az ír Dan Martin ért célba.

Eredmény:

1. szakasz, Irun-Arrate, 173 km, hegyi befutó:

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:22:34 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 1 másodperc hátrány
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel

Szerdán a Pamplona és Lekunberri közötti 151,6 kilométeres szakasz vár a mezőnyre a 2882,8 kilométer össztávú 75. Vuelta a Espanán, amely a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.


Borítókép:  Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images

Videók