"Dina Márton és Fetter Erik fontos tagjai lesznek a csapatnak - Contador

A legendás kerékpáros elmondta, hogy fiatal csapattal indulnak el a következő évben.


Dina Mártonra és Fetter Erikre a magasabb szintre lépés után is komoly szerep vár Alberto Contador országúti kerékpáros csapatában, a Kometa-Xstrában - hangzott el a szerdai miskolci sajtótájékoztatón.

A spanyol kontinentális csapat jövőre egy kategóriával feljebb (ProTeam, korábbi elnevezése szerint prokontinentális) szerepel. Alberto Contador elmondta: fiatal csapattal indultak el, és a velük megkezdett munkát folytathatják még magasabb szinten. A hét háromhetes körversenyen győztes korábbi klasszis spanyol versenyző az MTI-nek elmondta: a kategórialépés hosszú munka eredménye.

Kifejtette, jó érzés látni, hogy a korábban náluk tekerő kerékpárosok közül néhányan a Tour de France-on indulnak, míg Matteo Moschetti a Trek-Segafredóban a Tour de Hongrie-n szerepel jól, mert ez bizonyítja: az elvégzett munka eredményeket hoz. Dina és Fetter bizonyítottak már a csapatban, kiváló versenyzők, akikre számítanak a következő években, és kiváló eredményeikkel nagy örömöket fognak szerezni a magyar szurkolóknak - tette hozzá.

Ivan Basso, a csapat sportmenedzsere kiemelte: a Tour de Hongrie rendezői nagyon nehéz és folyamatosan változó helyzetben szerveztek kiváló versenyt. Az, hogy sor kerülhetett a Tour de Hongrie-ra, nemcsak a versenyzők számára, hanem a szponzorok, szurkolók számára is lényeges. Hangsúlyozta: bízik abban, hogy Dina a magyar körverseny zárónapján nagy eredményt fog elérni, míg Fettertől a jövőben várják ezt.

Az összetettben tavaly második Dina Márton jelenleg is kiváló pozícióban van a Tour de Hongrie-n: a szerdai záró királyetap, a 188 kilométer hosszú, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó Miskolc-Gyöngyös-Kékestető szakasz előtt 12 másodperc a lemaradása az ausztrál éllovas, Kaden Groves mögött.
Basso szerint céljuk az új tehetségek felfedezése, míg a csapat jelenlegi két magyar kerékpárosát kiváló példának nevezte arra, hogy megfelelő körülmények biztosítása mit hozhat ki a magyar tehetségekből.

"Dina Márton és Fetter Erik jövőre is fontos tagjai lesznek a csapatnak, professzionális, hozzáértő, udvarias és keményen küzdő fiatal versenyzők."
- fogalmazott.

Az MTI érdeklődésére kifejtette, noha tervben volt, hogy augusztustól Karl Ádám is csatlakozik a csapathoz, ám a pandémia miatt kialakult helyzet átalakította a terveket. Nem akarnak kapkodni azzal, hogy túl korán mély vízbe dobják a magyar válogatott jelenlegi kapitányát, mivel a prokontinentális csapatok versenynaptára sűrűbb, mint az alacsonyabb szintű istállóké.

Ám változatlanul figyelik a tehetséges magyar bringást, ismerik az eredményeit, és a fejlődése szempontjából legjobb forgatókönyvet szeretnék megvalósítani.

A kétszeres Giro d'Italia-győztes Basso elképzelései szerint akár már a következő idényben szerepet kaphat a jövő évtől olasz bejegyzés alatt szereplő csapatban.

Az MTI azon kérdésére, hogy el tudja-e képzelni néhány éven belül a World Tourban Dinát és Fettert, azt felelte: mindenképp, de bízik benne, hogy pár esztendőn belül maga a csapat is csatlakozhat a világelithez.

Az edzésbalesetét követően lábadozó Fetter Erik elárulta: jó stádiumban van a regenerációja.

"Ez az első nagy nemzetközi verseny, amit nem a pályán töltök, hanem a pálya széléről követem" - mondta Fetter, aki kilátogatott az esztergomi szakaszra, amelyre hazai pályaként tekint. Jelezte, jó érzés volt számára látni, hogy hány néző vett részt, meglepve tapasztalta a Két-bükkfa-nyeregnél a tömeget.

Balesete kapcsán kérte az autósokat a kerékpárosoktól való 1,5 méteres távolságtartásra.

"Edzés közben úgy érzem, mintha háborúban lennék fegyver nélkül, pedig csak a munkámat végzem." - mondta.

Az MTI-nek elárulta: jövő héten a tervek szerint már leveheti a merevítőket és elkezdheti a passzív gyógytornát.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője kiemelte: a két magyart foglalkoztató csapat olyan kategóriába lép, amelyben a világon összesen 40 csapat van (World Tour és prokontinentális együtt).

"Boldog vagyok, hogy a Tour de Hongrie-val ehhez a folyamathoz hozzájárulhattunk" - mondta. Kiemelte: Contador és Basso - utóbbival versenyzett is együtt - személyében világsztárok vezetik a csapatot.

Giacomo Pedranzini, a névadó főszponzor ügyvezető igazgatója kiemelte: évről évre fontosabb verseny a Tour de Hongrie. A magasabb szintre lépés fontos számára, mert ezáltal még inkább közvetíteni tudják az értékeiket: a kemény munkát, a kitartást és a következő generációval törődést.

Leszögezte, sajnálja Fetter sérülését, mert ezekben a napokban Olaszországban versenyzett volna az U23-as Giro d'Italián. A Kometa első embere kiemelte: reméli, hogy ha most így is alakult, Fetter jövőre a felnőttek között tud rajthoz állni a Girón.

"A lehetőség megvan arra, hogy a csapat kapitánya, Dina Márton a szakaszt és az összetettet is megnyerje a Tour de Hongrie mai zárószakaszán" - fűzte hozzá.

Borítókép: Chris Graythen/Getty Images
 

Videók