Tizenhét évvel első olimpiai aranya után visszatér Dusev-Janics Natasa

Ott szeretne lenni Tokióban?


Bár 2019. januárjában úgy tűnt, Dusev Janics Natasa végleg letette a lapátot, most úgy tűnik a háromszoros olimpiai bajnok mégis megcélozza Tokiót.

A tizenkilencszeres világbajnok kajakozó is szeretne rajthoz állni a május 12. és 13. között Szegeden megrendezésre kerülő pótkvalifikációs kajak-kenu viadalon. A 38 éves sportoló 2018. májusában indult utoljára versenyen, majd 2019. januárjában bejelentette, hogy nyaki gerincsérve miatt feltehetőleg már nem áll többet rajthoz.

Úgy tűnik a korábban szerb és magyar színekben is olimpikon sportoló most mégis arra készül, hogy hatodszor is ott lehessen az ötkarikás játékokon.


A K1-200 második futamának rajtlistája.

Fotó: kajkkenusport.hu

Ehhez először a május 5.és 6. között megrendezésre kerülő válogatón kellene diadalmaskodnia, a nevezési listát elnézve azonban nem lesz könnyű dolga.

A női kajak egyesek, 200 méteres számban 3 előfutamot rendeznek, és Janics futamában olyan nevek szerepelnek, mint Kárász Anna, Fazekas-Zur Krisztina és Csipes Tamara.

Úgy tűnik azonban Janics nem bízza a véletlenre, nemcsak a 200m-es távon áll rajthoz, hanem 500-on is, valamint a párosok mezőnyében is próbára teszi magát Fazekas-Zur Krisztina oldalán.
 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

 

Videók