Érvénytelenítették Vitaly Mutko korábbi eltiltását

A Nemzetközi Sportbíróság hatályon kívül helyezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017. december 5-én hozott döntését.


A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felfüggesztette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2017-es döntését, amely minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vitaliy Mutko korábbi orosz sportminisztert.
A CAS csütörtöki tájékoztatása szerint a ma már miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus nem sportolóként, edzőként vagy a hivatalos delegáció tagjaként vett részt a 2014-es, szocsi téli játékokon, ezért érvénytelen a kizárása. Mutko reakciójában közölte, elégedett a CAS ítéletével.
 
A korábbi orosz sportminiszter elégedett a CAS döntésével.
Fotó: Lars Baron - FIFA/FIFA via Getty Images
 
A NOB végrehajtó bizottsága 2017. december 5-én döntött úgy, hogy a példátlan, szisztematikus doppingolás miatt kizárja Oroszországot a 2018-as phjongcshangi téli olimpiáról, és egyben kitiltja Mutkót minden olimpiai rendezvényről. 
 
Vitaly Mutko nemcsak a NOB, hanem a FIFA részéről is nyomás alá került.
Fotó: Alexander Hassenstein - FIFA/FIFA via Getty Images
 
Az orosz doppingbotrány miatt a politikus - aki a 2014-es szocsi olimpia alatt sportminiszter volt - nyomás alá került a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség részéről is.
Ennek folyományaként előbb hat hónapra átadta az orosz futballszövetség vezetését Aleksandr Alayev főigazgatónak, majd lemondott a 2018-as, oroszországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöki posztjáról.
 

Videók