A világbajnok öttusázó a vívófelkészülésére helyezi a hangsúlyt

Demeter Bence pástra léphetett az elmúlt hét végén Tatán rendezett párbajtőr Magyar Kupa-viadalon.


Az év hátralévő részében a vívófelkészülésen lesz a hangsúly Demeter Bence világbajnok öttusázónál, aki a tervek szerint elindul a december közepére kiírt vívó országos bajnokságon. Az olimpiai kvótás versenyző az MTI-nek elmondta, átesett a koronavírus-fertőzésen, ezért sokat ki kellett hagynia.

Nem szokatlan, hogy az öttusázók részt vesznek a "hivatásos" vívók versenyein, ám Demeter Bence, az Alba Volán tokiói olimpiai kvótás sportolója különösen örült, hogy pástra léphetett az elmúlt hét végén Tatán rendezett párbajtőr Magyar Kupa-viadalon.

"Augusztus végén kezdtem volna a felkészülést az országos bajnokságra, de kiderült, hogy elkaptam a koronavírust.

A betegség nem viselt meg különösebben, kicsi hőemelkedésem volt, a fejem és az ízületeim fájtak, és fáradékonyabb voltam, de pár nap alatt elmúlt. Akkor azonban még négy-hat hét pihenőt javasoltak, ezért csak október közepén kaptam engedélyt a folytatásra"
- nyilatkozott Demeter Bence, aki így kénytelen volt kihagyni az október első hétvégéjén rendezett országos öttusa bajnokságot.

Az edzéseket időközben elkezdte, és a hosszú versenymentes időszak után kereste az alkalmat, hogy téthelyzetben is kipróbálja magát.

"Mivel a vívóknál több versenyt is találtam, úgy döntöttünk, hogy a felkészülésemben most ez a tusa lesz hangsúlyos, és igyekszem minél több viadalon elindulni.

A hét végi Magyar Kupa-forduló egyéni versenyén a döcögős kezdés után már jól mozogtam, jól éreztem magam a páston, felszabadultan vívtam"
- mondta Demeter Bence, aki a száznál is nagyobb létszámú mezőnyben a nyolc közé jutásért szenvedett vereséget, és tizenharmadik lett.

"A vasárnapi csapatversenyen már kicsit fáradtabb voltam, de a társaim nagyon jól vívtak. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az év végéig még a víváson lesz a hangsúly a felkészülésemben, az országos bajnokságon is elindulok, aztán a jövő év elején a fizikai számokra, a futásra helyezzük a hangsúlyt"
- tette hozzá Demeter Bence. 

Borítókép: facebook/Demeter Bence - Öttusa

Videók