A kormányzó reméli, hogy az olimpia a koronavírus legyőzésének szimbóluma lehet

Koike Juriko továbbra is bízik a jövő évi rendezésben.


Koike Juriko, Tokió kormányzója továbbra is reménykedik abban, hogy az olimpia jövőre a világméretű egység és a koronavírus legyőzésének szimbóluma lehet, noha a japán főváros is változatlanul harcol a járvánnyal.

A Japánban eddig regisztrált közel 22 ezer fertőzött egyharmada tokiói.

Az eredeti tervek szerint a 2020-as nyári játékok 11 nap múlva kezdődtek volna a tízmilliós metropoliszban, a pandémia azonban márciusban halasztásra kényszerítette a házigazdákat és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB).

A tokiói olimpia új dátuma 2021. július 23-augusztus 8. A közelmúltban ugyanakkor egyre több sportoló, sportvezető és virológus fejezte ki aggodalmát, hogy vakcina nélkül még jövőre sem lehet megrendezni a játékokat. Egy friss közvélemény-kutatás szerint hasonló véleményen van a japánok 77 százaléka is.

Koike ezzel együtt reménykedik, hogy hamarosan fordulat következik be.

"Azt szeretném, ha a játékok a világ egyesülésének szimbóluma lehetne ebben a nehéz helyzetben, és az egész emberiségben erősítené az összetartozás erejét" - fogalmazott a 67 éves kormányzó.

Kép: Toru Hanai/Bloomberg via Getty Images

Videók