Ismét doppingolt az Európa-bajnok orosz súlyemelő

A 34 éves sportoló már korábban is megbukott tiltott szer használatával.


Andrej Gyemanov doppingolt, ügye végleges lezárásáig pedig ideiglenesen felfüggesztette az Európa-bajnok orosz súlyemelő versenyzői jogát a sportág nemzetközi szövetsége (IWF).

Az IWF keddi közlése szerint androgén anabolikus szteroid jelenlétét mutatta ki a véréből vett minta elemzése. A döntést ideiglenes eltiltásáról a moszkvai doppingellenes laboratóriumtól kapott információk alapján hozták.

Gyemanov doppingügye 2015-ből ered, utólagos felfüggesztését pedig az tette lehetővé, hogy az orosz labor hosszas huzavona után tavaly év elején doppingmintákkal együtt átadta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) teljes adatbázisát.

A 34 éves, kétszeres Európa-bajnok Gyemanov már korábban is megbukott tiltott szer használatával: a 2012-es londoni ötkarikás játékokon a 94 kilogrammban negyedik lett, ám a londoni minták utóbb fejlettebb tudományos módszerrel elvégzett újratesztelésekor kiderült: turinabolt használt, ezért olimpiai eredményét törölték.

Borítókép: Clive Brunskill /Allsport

Videók