Darth Vaderként vált ismertté, de súlyemelőként kezdte a nemrég elhunyt színész

Dave Prowse sokszínű egyéniség volt.


85 éves korában, november 29-én elhunyt a Csillagok háborújával ismertté vált, egykori súlyemelő, Dave Prowse.

Az angol színészt sokan Darth Vaderként ismerték, ugyanakkor filmes karrierje előtt sportpályán is bizonyított. Prowse kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott. Hazájában a sportág meghatározó alakja volt, az 1960-as évek elején három alkalommal is ő bizonyult a legjobbnak az országos bajnokságon.

1962-ben a perthi Nemeztközösségi Játékokon a brit csapat tagjaként is bemutatkozott, igaz nem sikerült érmet szereznie.


Browse számára a Star Wars hozta meg az ismertséget.

Fotó: Jo Hale/Getty Images

Később a „bullworker” súlyemelő rendszer népszerűsítésén dolgozott, melynek részeként felszereléseket tesztelt és ügyfelei számára készített edzésterveket.

Nemcsak a súlyemelésben jeleskedett, testépítőként is versenyzett. Ezen a színtéren a később szintén színészként híressé vált, Arnold Schwarzeneggerrel is összemérte tudását.

Prowse később közel 70 filmben szerepelt, a legnagyobb elismerést mégis a Csillagok Háborújában nyújtott alakítása hozta meg számára. A 198 cm magas, erős testalkatú sportoló számára tökéletes volt a „főgonosz” karaktere.

Az egykori sportoló nem csak negatív szerepben tündökölt, hazájában évekig volt a biztonságos közlekedés szerepét hangsúlyozó kampány arca.

 


Prowse idős korában ízületi gyulladásban szenvedett és prosztatarákkal is küzdött. A legendás alakot emberek milliói gyászolják a világ minden részén.
 

 

Borítókép: Colin Davey/Evening Standard/Hulton Archive/Getty Images

Forrás: insidethegames.biz

Videók