Visszavonul minden idők egyik legjobb tornásza

Ucsimura Kohej hét aranyérmet szerzett pályafutása során.


Bejelentette visszavonulását Ucsimura Kohej, a japánok háromszoros olimpiai bajnok tornásza.

A férfiak összetett versenyszámában 2012-ben és 2016-ban is ötkarikás aranyérmes, a riói játékokon csapatban szintén győztes, 33 éves sportoló a menedzsmentjén keresztül hozta nyilvánosságra döntését, melyet nem indokolt.

A tízszeres világbajnok, összesen hét olimpiai éremmel rendelkező Ucsimurát minden idők egyik legjobb tornászaként tartják számon. A vb-ken és az olimpiákon 2009 és 2016 között minden összetett viadalt megnyert, és ebben a számban 44 év után ő lett az első férfi tornász, aki két egymást követő ötkarikás eseményen állhatott a dobogó felső fokán.

A tavaly nyári, tokiói olimpiáról viszont üres kézzel kellett távoznia, miután a nyújtó selejtezőjében leesett a szerről és nem jutott be a döntőbe. A versenyt követően ő maga is elismerte, hogy túl van már pályafutása csúcsán.

Borítókép: olympics.com

Videók