Vereséggel kezdett a Budaörs a BL első fordulójában

A koronavírus miatt néhány nap alatt bonyolítják le a rangos eseményt.


A Budaörs 3-0-ra kikapott a jóval esélyesebb francia Metztől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája linzi buboréktornájának csütörtöki első fordulójában.

A magyar csapat játékosai közül Fazekas Mária állt a legközelebb a győzelemhez, 2-1-re vezetett a román Adina Diaconu ellen, végül azonban döntő szettben alulmaradt. Új szabály, hogy ha ötödik játszmára kerül sor, az csak hat nyert pontig tart, 5:5 után "hirtelen halál" következik, egy pont dönt.

A tizedik kiemelt SH-ITB Budaörsi SC két Európa-bajnok játékosa, Póta Georgina és Lovas Petra nélkül utazott el az eseményre, a csapatot Fazekas mellett Surján Szabina és Dari Helga alkotja. A csoportriválisok közül a házigazda osztrák Linz a második, a Metz a negyedik, a spanyol Girbau-Vic pedig a nyolcadik az erősorrendben.

A csoportmeccseket szombatig bonyolítják le, a három csoport győztese egyből az elődöntőbe kerül. Vasárnap következik a rájátszás-kör a három csoportmásodik részvételével, ennek győztese csatlakozik a három további elődöntőshöz. A legjobb négy két párharcát hétfőn bonyolítják le, majd kedden következik a finálé.

Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és egy helyszínen, néhány nap alatt rendezi meg az első számú európai kupasorozatot.

Eredmény:
B csoport, 1. forduló:
Metz TT (francia) - SH-ITB Budaörsi SC 3-0

Daniela Dodean Monteiro-Surján Szabina 3-1 (3, -7, 7, 5)
Adina Diaconu-Fazekas Mária 3-2 (-6, 9, -12, 6, 3)
Wu Jiaduo-Dari Helga 3-0 (4, 5, 8)

Linz AG Froschberg (osztrák) - Girbau-Vic TT (spanyol) 3-0

pénteken játsszák:
Girbau-Vic - SH-ITB Budaörsi SC 10.00
Linz AG Froschberg - Metz TT 15.00
szombaton játsszák:
Metz TT - Girbau-Vic TT 12.30
Linz AG Froschberg - SH-ITB Budaörsi SC 15.00

Borítókép: Getty Images

Videók