Tíz nappal a vb előtt tudta meg, hogy indulhat, hetedszer is világbajnok lett

Lepsényi Boglárka folytatta elképesztő sorozatát.


A veszprémi lábteniszező, Lepsényi Boglárka sorozatban hetedik világbajnoki címét gyűjtötte be.

Az október 8, és 10. között Spanyolországban megrendezésre kerülő női lábtenisz-világbajnokság egyéni számában magyar Lepsényi Boglárka révén magyar siker született. A sportoló sikeréről a vehir.hu számolt be.

A lapnak Lepsényi elmondta, rendkívül nehéz szezon van mögötte, mivel egészségügyi és magánéleti problémákkal is meg kellett küzdenie az év elején.

Hozzátette, csak májustól edzett, akkor is csak heti két alkalommal gumis vagy salakos pályán volt erre lehetősége. A vb-n való indulása is mindössze tíz nappal az összecsapás előtt vált biztossá, ráadásul ezúttal csak egyéniben volt lehetősége bizonyítania.
A rögös út ellenére Lepsényi remekelt a seregszemlén. Csoportját szettveszteség nélkül nyerte meg, majd az elődöntőben egy vesztes játszmát követően fordított. A döntő első szettjét a magyar hozta simán, a második azonban cseh Aneta Fojtikováé lett. Lepsényit ez sem hozta zavarba és végül megnyerte a rendkívül kiélezett utolsó játszmát.

A magyar versenyző ezzel egyéniben sorozatban hetedszer lett a sportág világbajnoka, ráadásul még a torna legjobb játékosa címet is besöpörte
.
Forrás: vehir.hu

Borrítókép: labtenisz.hu

Videók