Tíz év és 233 verseny kellett az első győzelemhez

Az amerikai versenyző kitartása meghozta gyümölcsét.


Az amerikai Jason Kokrak több mint tíz év és 232 verseny után először tudott győzni a profi golfozók legrangosabb sorozatában, a US PGA Touron.

A 35 éves játékos a 9,5 millió dollár összdíjazású CJ Kupán diadalmaskodott, melyet eredetileg Dél-Koreában rendeztek volna, ám a koronavírus-járvány miatt az MGM hotelek Las Vegas-i pályáján, a Shadow Creek Klubban került rá sor, ami Kokrak hazai pályájának nevezhető. A tapasztalt golfozó ugyanis az MGM nemzetközi hálózatának nagykövete és rendszeresen játszik a 18 lyukas létesítményben, a tapasztalat pedig most aranyat ért a számára.

A roppant erős mezőnyben kiélezett küzdelem végén dőlt el az első hely sorsa. A zárónapon Kokrak a szintén amerikai Xander Schauffelével vívott nagy harcot, 15 szakasz után azonos eredménnyel álltak, a végén azonban Kokrak nem hibázott, míg riválisa a 16. lyuknál rontott, ami eldöntötte a csatát.

Jason Kokrak karrierje első PGA-diadaláért 1,755 millió dollárt (546 millió forint) kapott, Schauffele pedig 1,053 millióval (327,5 millió forint) vigasztalódhatott.

Eredmények:
1. Jason Kokrak (amerikai) 268 ütés (70, 66, 68, 64)
2. Xander Schauffele (amerikai) 270 (66, 64, 74, 66)
3. Tyrrell Hatton (angol) 271 (65, 68, 73, 65) és
Russell Henley (amerikai) 271 (66, 68, 67, 70)

Borítókép:  Christian Petersen/Getty Images
 

Videók