Táncolva küzdött egy darázs ellen a snookersztár - videó

A szurkolók nem bírták nevetés nélkül nézni a jelenetsort.


Talán még Mark Williams sem gondolta, hogy nem ellenfelével akad a legtöbb gondja a Mesterek tornája negyeddöntőjében.

Williams David Gilberttel küzdött meg az elődöntőbe jutásért, ahol 5-2-re vezetett, amikor nem várt dolog történt vele.

Az asztal mellett ugyanis felbukkant egy darázs, ami úgy döntött, épp itt az ideje megzavarni a dolgokat. Williams először próbálta elhessegetni a hívatlan vendéget, ám az állatt nem adta fel és tovább üldözte a játékost. Williams ezt követően John Travoltát megszégyenítő táncsorral próbált szabadulni, majd még egy küzdősportolót idéző rúgást is bevetett. A nem mindennapi jelentsor a kommentátorokat is feltüzelte, akik poénkodva közvetítették az eseményeket. A furcsa látvány a nézőket is jó kedvre derítette, akik hangos nevetéssel díjazták az extra produkciót.


Bár Williamsnek sikerült magáról leráznia a darazsat, az állat nem nyugodott és az egyik operatőrt vette célba.

Nem ez volt az első eset, hogy az Alexander Palace-ban egy darázs okozott riadalmat, korábban ugyanis a PDC darts-vb résztvevőinek a nyugalmát is megzavarta egy.

 

Borítókép: Twitter.com/Eurosport

Videók