Nagyváradi harmadszor, Fazekas ötödször bizonyult a legjobbnak

A mezőny igencsak foghíjas volt az idei versenyen.


A nőknél sorozatban harmadszor Nagyváradi Mercédesz, a férfiaknál pedig az ötödször diadalmaskodó Fazekas Péter nyerte az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, amelyet Celldömölkön rendeztek meg.

A női mezőnyben ezúttal is Nagyváradi volt a favorit. A budaörsi játékos a szombati nyitónapon csoportgyőztesként jutott tovább, majd a vasárnapi elődöntőben hat szettben verte Harasztovich Fannit. A fináléban is jól kezdett, 2-0-ra és 3-1-re is vezetett a négy között Bálint Bernadettet búcsúztató Peterman-Varga Tímea ellen, de az Erdért SE asztaliteniszezője végül döntő szettre mentette az összecsapást. Ebben aztán megint Nagyváradi bizonyult jobbnak, aki így másodszor is megvédte a címét.


Nagyváradi Mercédesz megvédte címét (Fotó: MTI)

A férfiaknál a hazai klub játékosa, a tavaly döntős Fazekas Péter úgy lett bajnok, hogy a zárónapon szettet sem vesztett. Előbb a győri Lung Dánielt győzte le négy játszmában, majd a döntőben Both Olivér sem találta az ellenszert a játékára. Így pályafutása során ötödször lett a Top 12 legjobbja, korábban 2001-ben, 2005-ben, 2013-ban és 2014-ben végzett az első helyen. Lung mellett az ugyancsak celldömölki Kriston Dániel zárt harmadikként.

A mezőny igencsak foghíjas volt az idei versenyen, a válogatott játékosok zöme nem vett részt a tornán, többek között nem volt ott a tavalyi férfi győztes Lakatos Tamás sem. A nőknél 11-en, a férfiaknál pedig mindössze nyolcan indultak az egymillió forint összdíjazású viadalon.

Eredmények:

férfiak:

elődöntő:
Fazekas Péter (Celldömölki Városi és Vasutas SE)-Lung Dániel (Győri Elektromos Vasas SK) 4-0 (7, 10, 8, 5)
Both Olivér (BVSC-Zugló/1.FSV Mainz 05)-Kriston Dániel (Celldömölki Városi és Vasutas SE) 4-1 (9, 6, -12, 9, 14)

döntő:
Fazekas-Both 4-0 (9, 4, 7, 11)

nők:

elődöntő:
Nagyváradi Mercédesz (Budaörsi SC)-Harasztovich Fanni (DJK SB Landshut) 4-2 (7, -7, 5, -6, 7, 5)
Peterman-Varga Tímea (Budapesti Erdért SE)-Bálint Bernadett (TuS Uentrop) 4-1 (7, 14, 4, -11, 7)

döntő:
Nagyváradi - Peterman-Varga 4-3 (6, 9, -6, 3, -11, -11, 6)

Borítókép: m4sport.hu

Videók