„Mindig emlékezni fogunk erre az estére”

Olimpiai kvótát szerzett a Chtchetinina Ioulia Magyar Márk műkorcsolya kettős.


Megvan az olimpiai kvóta! Élete kűrjét korcsolyázta, és négy helyet javítva 14.-ként végzett első közös világbajnokságán Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk a páros műkorcsolyázók mezőnyében, így az első számítások szerint beteljesülhet az olimpiai álom.

Van az a mondás, hogy rossz főpróba, jó előadás. Páros műkorcsolyázóink napját elnézve ez maximálisan beigazolódott – annyi különbséggel, hogy a jó nem elég jó szó rá, mennyire fantasztikusan teljesítettek a csütörtök esti kűrben. Az utóbbi néhány hét mind fizikailag, mind mentálisan különösen küzdelmes volt számukra, hiszen olimpiai kvalifikációs világbajnokságról lévén szó nagy teher nehezedett rájuk, azután pedig pláne, hogy a rövidprogramjuk messze nem úgy sikerült, ahogy szerették volna.

Úgy tűnt, hogy még másnap is ennek a hatása alatt álltak, ugyanis a reggeli edzés nagyon rosszul ment, nem tudtak magukra találni. „Soha nem voltam még ilyen ideges – idézte fel a reggelét Ioulia. – Amikor az edzés után felmentem a szobába, Anna [Yanovskaya Anna] még ott volt. Előtte tartottam magam, és úgy tettem, mintha minden rendben lenne, de miután kiment, sírni kezdtem. Rémült voltam, és kételkedtem mindenben, hogy meglesznek-e az ugrások, a kidobós ugrások, a többi elem. De aztán arra gondoltam, muszáj megcsinálnunk.”

És meg is csinálták: alig tíz órával később életük kűrjét futották – ehhez talán az is plusz erőt adott, hogy a program elején az ugráskombináció hibátlanul sikerült, amelynek első ugrása az a bizonyos tripla toeloop volt, amelyet Márk elrontott a rövidprogramban. Életük kűrjével a 13. helyet szerezték meg, összesítésben pedig a szerdai naphoz képest négy helyet előrelépve a 14. helyen végeztek első közös világbajnokságukon.

„Leírhatatlan az az öröm, megkönnyebbülés, meghatottság, amit a program végén éreztünk, de az is, amikor később megláttuk, hogy 14.-ek leszünk. Reálisan ez a legjobb helyezés, amelyet elérhettünk ebben a mezőnyben" – folytatta Ioulia. –
"Sokat küszködtünk az utóbbi időben, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a helyzetben így tudtunk teljesíteni. Az ilyen pillanatokért csináljuk ezt az egészet. Mindig emlékezni fogok erre az estére.”

 




Az egyéni legjobb pedig tényleg a legjobbkor jött, hiszen ezzel kiharcolták a Stockholmban megszerezhető 16 kvóta egyikét.

„A mi és az itt tartózkodó szakemberek számításai szerint a 15. kvóta Iouliáé és Márké, aminek nagyon örülünk, de le kell szögeznem: várjuk ennek hivatalos megerősítését” – mondta el a kűrt követő egyeztetés után dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója.

Amikor versenyzőink, akik félelemmel vegyes izgalommal nézték a hátralévő kettősöket, és várták a végeredményt, meghallották, hogy minden valószínűség szerint megvan a kvóta, könnyekben törtek ki, és hosszan ölelték egymást a lelátón. „Elég nehéz szavakba önteni, mit érzünk most. Nekem ez nagyon régi álmom, amely mögött rengeteg munka és áldozat van. Még nem fogtuk fel, és kicsit félünk is elhinni” – fogalmazott Márk, aki elmondása szerint a szerdai rövidprogram után nem nagyon bízott abban, hogy így fognak korcsolyázni a kűrben.

„A reggeli edzés tragikus volt, főleg nekem ment nagyon rosszul. Az, hogy utána így oda tudtam tenni magamat, hihetetlen érzés. Életem legkeményebb versenye volt. Erre a kűrre mindig büszke leszek, és mindenkinek örömmel fogom megmutatni, hogy egy világbajnokságon sikerült életünk legjobbját futnunk. Utólag kicsit sajnálom, hogy nem voltak nézők, mert a zenéinket szereti a közönség, és ilyen produkcióval biztos megnyertük volna őket. Akárhogy is, mi teljes extázisban voltunk, sokáig a remegés és sírás kerülgetett bennünket a program után. Most pedig nagyon várjuk a hivatalos megerősítést.

A világbajnokság pénteken 10:52-től a jégtáncosok ritmustáncával folytatódik, amelyet az Eurosport 2-n és az m4sport.hu-n lehet követni. Yanovskaya Anna és Lukács Ádám 8.-ként, 12:06-kor korcsolyázik.

Borítókép: Facebook.com/ Hunskate
Forrás: hunskate.hu

Videók