Megvan az első érmünk az öttusa vb-n

Ezüstérmes az öttusa váltó a budapesti kvalifikációs világbajnokságon.


A győzelmet a mexikóiak szerezték meg, a bronzérmet pedig a dél-koreaiak harcolták ki.
Az augusztusi, angliai Európa-bajnokságon bronzérmes Réti, Barta duó jól kezdett, a Ludovika Arénában rendezett vívásban 30 győzelmet aratott és 18 vereséget szenvedett - mindkét váltótag 15/9-cel zárt -, ezzel második volt a dél-koreaiak mögött. Pozícióját a második szám után is megőrizte a hazai kettős, mert bár a 2x100 méteres úszásban csak a tizedik időt érte el, kicsik voltak a különbségek.
Ezután a mezőny átköltözött a Kincsem Parkban kialakított öttusaarénába, ahol először a bónuszvívást bonyolították le. Ebben a körvívásban az utolsó helyezett páros csapott össze először az utolsó előttivel, a győztes maradt a páston, majd fordított sorrendben következtek a csapatok. Réti és Barta utolsó előttiként vívott, de nem tudott újabb pontot hozzátenni addigi eredményéhez, mivel mindkét váltótag kikapott egyiptomi ellenfelétől.
A lovaglás viszont nagyon jól sikerült a magyaroknak, hibátlanul mentek végig a pályán és mindössze három másodperces időtúllépésük volt, a lehetséges 300-ból így 297 pontot kaptak, ami a legjobb eredmény volt. Ezzel át is vették a vezetést, a kombinált szám előtt két ponttal előzték meg a dél-koreaiakat.
A lövészetekkel megszakított futásban mindegyik váltótagnak 2x800 métert kellett teljesítenie és kétszer lőnie. Réti első sorozata gyors volt, így elsőként futott ki a lőállásból, a másodikban viszont csak 12 kísérletből jött össze az öt zöld lámpa, emiatt a harmadikként rajtoló, remekül futó mexikói Mariana Arcero megelőzte őt. A váltásig Réti valamelyest csökkentette hátrányát, mögötte pedig a dél-koreai váltó futott. Barta nyolc kísérletből teljesítette az első sorozatát, a sorrend nem változott, majd a másodikban 10-ből jött össze az öt zöld, de a mexikói Mayan Oliver is sok időt töltött az állásban, így együtt indultak az utolsó körre. A közép-amerikai öttusázó nagyon erős volt, rendkívül jól futott, Barta pedig eredményesen őrizte második helyét.
A Simon, Guzi páros 22 győzelemmel és 26 vereséggel kilencedik volt a vívás után, majd az úszásban 11. lett, ezzel összetettben a tizedik helyre csúszott vissza. A bónuszvívásban ez a kettős előbb 2-1-re nyert az oroszok ellen - ezért pluszpontot kapott -, majd 2-1-re alulmaradt a lengyelekkel szemben. Lovaglásban Guzi két akadályt vert le, Simon hibátlan volt, ehhez jött időtúllépés, s a 278 pont hatodik helyet ért ebben a számban. Ez a magyar páros hetedik volt a kombinált szám előtt. Ebben mindkét váltótag jól teljesített, szépen lépegetett is előre, az utolsó körben már a negyedik helyen is haladt, de a végére Guzi nagyon elfáradt, így az írek visszaelőztek. Ez a magyar páros érte el a legjobb időt a kombinált számban.

 


Francesca Tognetti hatalmasat bukott.
 

 

A lovaglás során két csapat gyakorlatilag kiesett a versenyből: a németek első váltótagja, Rebecca Langrehr nem bírt lovával, négy ellenszegülés után kicsengették, ezzel ebben a számban nem szereztek pontot, ahogy az olaszok sem, akiknél a szintén elsőként pályára lovagoló Francesca Tognetti lesett a lováról, miután leszakadt a kengyele. A bukás után - az első diagnózis szerint lapockasérüléssel - kórházba szállították.
Magyarország rendezőként indíthatott két párost. A versenyben 13 csapat indult.

Eredmények:
női váltó, világbajnok:

1.Mexikó (Mayan Oliver, Mariana Arceo) 1338 pont
2. Magyarország 1 (Réti Kamilla, Barta Luca) 1329 (vívás: 30 győzelem/18 vereség/0 bónuszpont/234 pont, úszás: 2:06.02 perc/298 pont, lovaglás: 297 pont, lövészet-futás: 13:20.99 perc/500 pont)
3. Koreai Köztársaság (Dzsong Mi Na, Kim Un Dzsu) 1326


5. Magyarország 2 (Simon Sarolta, Guzi Blanka) 1303 (22/26/1/203, 2:07.24/296, 278, 12:54.93/526)

Kedden a férfik váltóversenyét rendezik.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Videók