Három magyar sportmászónak is esélye lehet az olimpiára

Az elmúlt években sokat fejlődött a sportág haznákban.


Farkas Tamás, a versenymászó-válogatott vezetőedzője úgy véli: három magyar sportmászónak is jó esélye van kijutni a 2024-es, párizsi olimpiára, ahol a fiatal sportág Tokió után másodszor szerepel majd az ötkarikás játékokon.

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) keddi sajtótájékoztatóján bevezetésként Kandrács Ildikó elnök emlékeztetett rá: 2016-ban dőlt el, hogy a fiatalok körében igen népszerű sportág ott lesz a tokiói olimpián. Az MHSSZ első embere hozzátette: Magyarország sok szempontból le volt maradva más nemzetekhez képest, ezért infrastrukturálisan és szakmailag is sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy három év múlva Párizsban, majd négy esztendővel később Los Angelesben már magyar versenyzők is legyenek a játékokon.

Kandrács Ildikó szerint jó csapat jött össze a szövetségben, sokan a szívüket-lelküket kiteszik a sportágért, amelynek az elmúlt években a versenyzői létszáma és az infrastrukturális állami támogatása is jelentősen megnőtt, ezért a szövetség idei közgyűlése elfogadta az olimpiai stratégiát, melynek egyik fontos pillére a szakmaiság.

Büszkén számolt be arról, hogy országszerte már 32 sziklamászó iskolának és teremnek tudtak támogatást adni, valamint 100 oktatót és edzőt sikerült kinevelniük az elmúlt években. A céljuk ugyanis az, hogy növeljék a merítést, sok fiatalt vonjanak be a sportágba és ezek mellett még támogatókat is a szövetség mellé állítsanak.

Közülük az elsőt, a Simplexion Kft-t már be is mutatták a sajtótájékoztatón, a cég versenyregisztrációs szoftverrel, valamint anyagilag is támogatja a szövetséget legalább a párizsi olimpiáig.

A versenymászó-válogatott vezetőedzője elmondta, hogy 2018 óta a korábbinál nagyobb létszámmal vesznek részt a nemzetközi versenyeken, és ennek már az eredményei is kezdenek megmutatkozni. A magyarok mostanáig 2019-ben nyerték a legtöbb érmet, de idén hasonlóan jól teljesítettek, így a fejlődési tendencia egyértelműen látható.

Farkas Tamás szerint a párizsi olimpiai részvételre - a francia fővárosban húsz-húsz férfi és női sportmászó versenyezhet - három fiatal magyarnak van jó esélye: az olimpiai kombinált versenyszámban ifjúsági világbajnoki negyedik Radics Attilának, az ifi Európa-kupa-sorozatban második Vályi Gergőnek, valamint a felnőtt Európa-kupában boulder versenyszámban 15., a grazi nemzetközi versenyen első helyezést elért Tusnády Nimródnak.

Sportmászásban Tokióban két számban osztottak érmeket, Párizsban viszont már négyben fognak, mivel a gyorsasági részt kivették a kombinációból, melyben a nehézségi, illetve a boulder vagy szabadmászás maradt benne.

Borítókép: mhssz.hu

Videók