Hámori Ádám nyolcaddöntős Yekaterinburgban

Az ökölvívók világbajnokságán Hámori a 91 kilogrammosok között Mohammad Suriant búcsúztatta.


Hámori Ádám nyolcaddöntőbe jutott a 91 kilogrammosok súlycsoportjában vasárnap a yekaterinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.
A magyar versenyző egyhangú pontozással, 5-0-ra győzte le az iráni Mohammad Suriant. Mindkét bokszoló nagy elánnal kezdett, az iráni próbálkozásait ugyanakkor Hámori szép elhajlásokkal hárította el, és több alkalommal is jól kontrázott. A második három percben a rivális próbálta diktálni az iramot, de a magyar bokszoló állta a sarat.
 
Fotó: Facebook/Ádám Hámori
 
A harmadik menetben úgy tűnt, egyik ökölvívó sem biztos a sikerében, ezért mindketten nagy ütésekkel próbálkoztak, a gong után pedig inkább az iránin látszódott úgy, hogy megnyerte a mérkőzést, ugyanis diadalittasan emelte magasba a kezét. Így volt ez a végeredmény kihirdetésénél is, azonban a kék sarokban a magyar versenyző lett a győztes. Hámori kedden a 16 között lép szorítóba, ellenfele az ecuadori Julio Cesar Castillo Torres lesz.
 

Videók