Bronzérmes a magyar asztalitenisz csapat

Legutóbb 2011-ben volt Eb-dobogós a magyar női asztalitenisz válogatott.


Bronzérmesként zárja az asztaliteniszezők nantes-i csapat Európa-bajnokságát a harmadik helyen kiemelt magyar női válogatott, miután a szombati elődöntőben 3-1-re kikapott a honosított kínai játékosokkal felálló, hetedikként rangsorolt portugáloktól, így nem jutott a fináléba.

Ezt megelőzően legutóbb 2011-ben, Gdanskban sikerült a magyar női csapatnak Eb-dobogóra állnia, akkor is harmadik lett.

A szombati meccsen magyar részről nem Póta Georgina, hanem Madarász Dóra (a világranglistán 58.) vívta az első találkozót, ellenfele a 40 éves, tollszárfogásos technikával játszó Yu Fu (39.) volt. Bár a 26 éves magyarnak voltak remek megoldásai, nem tudta megszorongatni a 2016-os budapesti Eb ezüstérmesét, a júniusban Európa Játékok-győztes Yu három szettben nyert.

A második párban a kétszeres kontinensbajnok Póta (32.) a nála kilenc évvel fiatalabb, Yuhoz hasonlóan Kínában született, 25 éves Shao Jienivel (88.) csapott össze, s a világranglista-helyezések közötti különbség azt vetítette előre, hogy sikerülhet az egyenlítés. A balkezes rivális azonban máshogy gondolta, felszabadultan játszott, nagyszerűen szervált, s ahogy jöttek a pontok, egyre inkább extázisba került. Póta ugyan próbált nyugodt maradni, de végül négy szettben alulmaradt, a magyar válogatott pedig nagyon távol került a döntőtől.

Pergel Szandrára (66.) várt a feladat, hogy Leila Oliveira (166.) ellen visszahozza a reményeket, s ő nem is okozott csalódást. Bár az első játszma szoros küzdelem után az ellenfélé lett, a folytatásban a budaörsiek 30 éves, balkezes játékosa tudásával ellensúlyozta Oliveira lelkesedését és sikerült szépítenie.

Következett a két éljátékos összecsapása, Yu Fu és Póta csatája. A magyar asztaliteniszező ezúttal is csak egy szettet tudott nyerni, Yu pedig magabiztosan menetelt a győzelem felé, amit végül megérdemelten meg is szerzett a csapatának.


Fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség FB

A másik ágon a lengyeleket simán legyőző, címvédő románok jutottak a fináléba.

A Bátorfi Zoltán által irányított magyar válogatottnak Pótán, Madarászon és Pergelen kívül Hartbrich Leonie volt még a tagja, de ő nem jutott játéklehetőséghez a tornán.

Mindkét nemnél 24 csapat vesz, illetve vett részt a franciaországi kontinensviadalon, a nyolc-nyolc csoportból csak az első helyezettek jutottak a kieséses szakaszba. A magyar férfi válogatott a csoportkör után búcsúzott.

A döntőket vasárnap rendezik.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
elődöntők:
nők:

Portugália (7.)-Magyarország (3.) 3-1
------------------------------------
Yu Fu-Madarász Dóra 3-0 (9, 5, 9)
Shao Jieni-Póta Georgina 3-1 (7, -7, 9, 9)
Leila Oliviera-Pergel Szandra 1-3 (11, -5, -7, -8)
Yu Fu-Póta 3-1 (9, 4, -7, 4)

Románia (1.)-Lengyelország (11.) 3-1

később:
férfiak:

Svédország (2.)-Portugália (10.) 16.00
Németország (1.)-Franciaország (3.) 19.00

Bélyegkép: Magyar Asztalitenisz Szövetség FB

Videók