Barka Emese sima győzelmet aratott a nursultani birkózó vb-n

Az 57 kilogrammosok között induló UTE-sportoló magabiztosan ejtette ki a kazah Emma Tiszinát. Németh Zsanettnek ugyanakkor nem sikerült a bravúr a 76 kilogrammosok között.


Az 57 kilogrammban szereplő Barka Emese könnyed győzelemmel kezdte meg szereplését a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szerdai versenynapján, és bejutott a nyolcaddöntőbe, ami viszont Németh Zsanettnek (76 kg) nem sikerült. Az idén Európa-bajnok Barka indította magyar szempontból a napot. A csepeli birkózó a kazah fővárosban hazai versenyző, Emma Tiszina ellen kezdett, aki tökéletes partnernek bizonyult a "bemelegítéshez". A háromszoros vb-bronzérmes magyar az első pillanatoktól uralta a meccset és szépen, türelmesen gyűjtögette a pontjait. Karját könnyedén tudta betenni riválisa bal karja alá, és onnan terelgette a szőnyeg széle felé, ahol vagy kiléptette, vagy letekerte. Már a szünetben fölényesen, 4-0-ra vezetett, amit a pihenő után csípődobással, majd mögékerüléssel 8-0-ra növelt, később pedig egy újabb kiléptetéssel beállította a 9-0-s végeredményt.
 
 
Amíg Barka kifejezetten kellemes riválist kapott az első körben, addig az Eb-ezüstérmes Németh Zsanett alaposan "belehúzott", ugyanis az olimpiai címvédő kanadai Erica Wiebével kellett mérkőznie. A meccs esélyese egyértelműen a kanadai volt, a látottak alapján viszont nem volt nagy különbség a felek között. Az első menet egészen az utolsó fél percig kevés izgalmat hozott, Németh passzivitása és akcióképtelensége miatt Wiebe került egypontos előnybe. A "hajrában" viszont a magyart egy gánccsal levitte riválisa, aki ezzel 3-0-ra vezetett a szünetben.
 
 
A pihenő után két energikus támadással nyitott Németh Zsanett. Az első végén kivitte a kanadait a szőnyegről egy pontért, a második viszont nem sikerült, Wiebe kicsúszott a kezei közül, s ő került a zónán túlra, amiért - némileg érthetetlen módon - két pontot adtak a tengerentúli birkózónak. Ez utóbbi akció el is döntötte a meccset, mert a tavalyi vb-n az éremről sérülés miatt lemaradt Németh Zsanettnek nem volt már ereje eredményesen támadni. Az UTE sportolója még a vigaszági folytatásban bízhat, amihez Wiebe fináléba kerülésére van szüksége. A nap harmadik magyarja, a szerda egyetlen nem olimpiai kategóriájában, 65 kg-ban szereplő Sleisz Gabriella később mutatkozik be.
 
Fotók: Facebook/Magyar Birkózó Szövetség - Hungarian Wrestling Federation
 

Videók