Az üde színekből szürke lett, a napfényből köd, a kellemes hűvösségből, metsző szél

Klein Dávid és Suhajda Szilárd már 5000 méter fölött jár.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Klein Dávid és Suhajda Szilárd újabb csúcs meghódítására készül. A két magyar hegymászó ezúttal a „Viharok hegyeként” is emlegetett, 8167 méter magas Dhaulagirit szeretné megmászni, oxigénpalack nélkül. Útjukról mi is beszámolunk naplóbejegyzéseik segítségével, melyeket változtatások nélkül közlünk.

2021. szeptember 12.
"Érdekes nap a mai… Bár sokat emelkedünk – 2670-ről nagyjából 4100 méterre – mégis, ha lepillantunk a völgybe, akkor messze lent még látszanak Marpha apró épületei, a kertek almafái és a tekergőző út. Mintha valaminek a szélén egyensúlyoznánk. "

"Finom, ruganyos gyepen állítják fel nepáli segítőink a konyhasátrat. Kőhajításnyira alattunk kövekből felhúzott kezdetleges szélvédő falacska mögött pásztorok készítik vacsorájukat. Az erdőség határánál talán kecskék, hozzánk közelebb jakok, kissé felettünk a motyónkat szállító lovak és öszvérek legelésznek."

"Ha kisétálok a táborunknak otthont adó tereplépcső széléig, még el tudok csípni egy kis nepáli, Ncell térerőt. Eddig szerencsénk van az esővel: leginkább olyankor esik, amikor sátorban vagyunk, nem olyankor, amikor menetelünk."

2021. szeptember 13.
"Yak Kharka nevű táborhelyünkről még felsejlettek a völgy mélyén zöldellő marphai almaültetvények. Végre négyezer méter fölött ébredtünk. Az erdélyi gyephavasokra emlékeztető környezet nosztalgikus érzéseket keltett bennem: régi túratársaim és szép téli-nyári vándorlásaink jutottak eszembe. Szívet melengető emlékek. Ám szemben a Kárpátokkal, ma este már 5000 méter fölött fogunk nyugovóra térni."

"Miután átbuktunk a fölöttünk magasodó lapos gerincen, drámaian megváltozott a táj. Az üde színekből szürke lett, a napfényből köd, a kellemes reggeli hűvösségből pedig hideg, metsző szél. Hirtelen marsbéli környezetben találtuk magunkat. Hosszú órákon keresztül haladtunk a gerinc oldalában: a lábunk alatt recsegő törmelék hol barna volt, hol fekete – olykor mint a mulcs, olyan apróvá vált."

"A következő kanyarban pedig már dermedt sárfolyamon keltünk keresztül. A Napot csak pillanatokra láttuk, ellenben az eső minduntalan körülöttünk ólálkodott: néha csak apró szemekkel áztatott, aztán a szélbe kapaszkodva makacs zuhatagként ömlött a nyakunkba, majd szitáló permetként csapott arcunkba. Királylányos esernyőnket ki-kinyitogattuk, kabátot, sapkát és kesztyűt húztunk; vissza-visszavetkőztünk."



"A koradélutáni esőfelhőből leereszkedve kiterjedt pusztaság tárult a szemem elé. Itt-ott egy hófedte hegycsúcs, patakmeder patakkal vagy anélkül. Ilyen lehet Mongólia is? Némi kutakodás után, egy dombon átbukva megpillantjuk a társaság gyorsabb tagjait. Itt a tábor! Nem hazudtolja meg a nevét: Hidden Valley Camp."

"Az eldugott völgy zöldellő szeglete csillapodó esővel, majd naplementével üdvözöl minket. Dáviddal a legelő felé vesszük az irányt: kényelmes, lapos területen verjük fel sátrunkat. Vacsoránk végeztével újra esni kezd. Az éjszaka hosszúnak ígérkezik. Magasan vagyunk."

Az expedícióhoz kötődő korábbi naplórészleteket itt találja:

Sport365.hu - "Egy hosszú és kalandos felmenetet követően végre megérkeztünk a Dhaulagri lábához"

Az Eseményhorizont két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd szeptember elsején indult el Budapestről Nepálba. A hosszú repülőút után néhány napot a fővárosban Kathmanduban töltöttek, majd egy helyi járattal repültek tovább Pokharába. Útjukat busszal és terepjáróval folytatták, utána pedig hozzávetőleg egy hetet sétáltak, hogy elérjék az alaptábort.

Sport365.hu - Megkezdte akklimatizációs körét Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Az alaptáborba érkezés után néhány esős napot és havazást követően az időjárás stabilizálódott és szeptember 21-én megkezdték első akklimatizációs körüket. Szeptember 21-én aludtak az egyes táborban 5850 méteren, 22-én pedig elérték a kettes tábor magasságát (6450 méter).


Forrás és képek: Facebook.com/Suhajda Szilárd, Klein Dávid

Videók