Az olimpiai bajnok görög Sztefanidi nyerte a végső kerti összecsapás újabb állomását

Harmincnégy alkalommal ugrotta át a 4 méteres magasságot.


Az olimpiai bajnok Katerina Sztefanidi nyerte azt a kerti rúdugróversenyt, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) hívott életre.

A WA tájékoztatása szerint szombaton a görög Sztefanidi Athénban, a kétszeres amerikai fedett pályás bajnok Katie Nageotte a georgiai Mariettában, míg és a Nemzetközösségi Játékokon 2018-ban győztes kanadai Alysha Newman az ontariói Boltonban vett részt a küzdelemben. A léc mindvégig négy méteren volt, és a versenyzőknek fél órán belül kellett minél többször megugrani a magasságot.

A 30 éves Sztefanidinek ez 34-szer sikerült - ráadásul 39 fokos hőségben -, Nageotte 30-ig, míg Newman 19-ig jutott a saját pályáján.

A WA a klasszikus versenyek koronavírus-járvány miatti szüneteltetése miatt találta ki a "The Ultimate Garden Clash" (A végső kerti összecsapás) fantázianevű sorozatot, amely május 3-án a férfiak között debütált, ötméteres magassággal. Akkor a svéd Armand Duplantis és a francia Reynaud Lavillenie holtversenyben nyert 36-36 sikeres kísérlettel, az amerikai Sam Kendricks pedig harmadikként zárt 26-tal.

Szombaton a győztes Sztefanidi kimerülten nyilatkozott az erőpróba után: arról is beszélt, hogy egy férfi-női vegyes versenyben is részt venne.

"Benne vagyok, de most szükségem lesz három hétre, hogy rendbe jöjjek"
- mondta nevetve. "A fiúk 120 centivel az egyéni legjobbjuk alatt voltak, míg mi csak 90 centivel, úgyhogy nekünk szerintem nagyobb kihívás volt. De három hét múlva megpróbálhatjuk".


Borítókép: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

Videók