50 éves a gyűrűk ura

Csollány Szilveszter ma ünnepli a születésnapját.


Sidney olimpia bajnoka félévszázados lett, őt köszöntjük.

Csollány Szilveszter 1970. április 13-án született Sopronban. Édesanyja egyedül nevelte őt és testvérét. Hat éves volt, mikor bátyját kezdte kísérni a tornaedzésekre, otthon pedig utána csinálta a gyakorlatokat.

Tíz évesen lett a Rába ETO sportolója, nevelő edzője Szólás Nándor volt, 1986-tól pedig az Újpesti Dózsában pallérozódott tovább, ekkortól lett tagja a válogatott keretnek is.

Tehetsége már az ifi és junior versenyeken is megmutatkozott, első felnőtt sikérét az 1990-es lausanne-i Európa-bajnokságon érte el, ahol gyűrűn bronzérmet szerzett.

Két évvel később ő is ott volt a barcelonai olimpián, ahol a csapattal a kilencedik helyen végzett, ugyan úgy, mint egyéni összetettben.

Gyűrűn hatodik, lólengésben hetedik lett. Még ugyan ebben az évben a párizsi világbajnokságon gyűrűn ezüstérmet nyert, a budapesti Eb-n  pedig ugyanezen a szeren bronzot szerzett.

Szilveszter Csollany 1996 Olympics EF SR

Szilveszter Csollány 1996 Olympics, event finals - still rings 9,812 2nd

A ’90-es évek közepén Amerikába költözött, ahol edzőként is tevékenykedett. Az atlantai olimpiára nagy reményekkel érkezett, végül itt is ezüstöt akasztottak a nyakába. Egy évvel később hazatért Magyarországra.

A szentpétervári Eb-n végre felállhatott a dobogó legfelső fokára is gyűrűn. A sydney-i olimpiát megelőző években sorra nyerte az ezüstérmeket, ám Ausztráliába magabiztosan érkezett.

A legmagasabb pontszámmal került be a döntőbe, ahol egy feledhetetlen gyakorlattal utasított mindenkit maga mögé és szerezte meg a gyűrűn az aranyérmet.

2000 Sydney Olimpia - gyűrű - Csollány Szilveszter

(null)

Az olimpia után a Dunaferrből a Honvédba igazolt, a szerenkénti ob döntőjében gyűrűn az első, lólengésben a második helyet szerezte meg.

Itt meg kell jegyeznünk, hogy bár a Szilas becenévre keresztelt tornászunkat mindenki a gyűrűk honi uraként ismeri, lólengésben is igen erős versenyzőnek számított, ám testi adottságai ezen a szeren kevésbé tudtak érvényesülni.

Pályafutása zárásaként 2002-ben a debreceni Főnix Csarnokban a világbajnoki elsőséget is megszerezte, így elmondható, hogy gyűrűn megnyert szinte mindent, amit meglehetett.

A testnevelési főiskolán 1992-ben szerzett edzői képesítést, 2001-től pedig a József Attila Tudományegyetem budapesti médiaintézetének hallgatója volt. Aktív pályafutását befejezve edzőként tevékenykedett itthon és külföldön is, a szombathelyi egyetemen külsős szakoktatóként tanít. Második feleségével és lányaival Sopronban él, az Exatlon idei évadában pedig a bajnokok csapatát erősítette.

Forrás és borítókép: MOB
 

 

Videók