128 év után újra olimpián szerepelne a krikett

Mindent megtesznek a programba kerülésért.


A Nemzetközi Krikett Szövetség (ICC) pályázni fog azért, hogy a sportág bekerüljön a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia programjába.

Az ICC egy munkacsoportot hozott létre, mely a jelentkezéssel kapcsolatos munkát irányítja.

"A sportágunk egységesen a pályázat mögött áll, s úgy véljük, hogy a krikett hosszú távú jövőjének része az olimpia. Ráadásul világszinten több mint egymilliárd rajongónk van, s 90 százalékuk szeretné, ha olimpián láthatná a sportolóinkat" - mondta Greg Barclay, a világszövetség elnöke.

"Nagyszerű új sportága lehetnénk a játékoknak, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy sok sport szeretne műsorra kerülni, rengetegen várnak a lehetőségre, így nehéz feladat áll előttünk."

A játékok törtnetében egyszer, a 1900-as párizsi seregszemlén szerepelt a krikett, akkor egy - főként Párizsban élő angolokból álló - francia és egy brit klubcsapat játszott egymással egy kétnapos mérkőzést, melyet utóbbi nyert meg.

Borítókép: icc-cricket.com

Videók