Olimpiai bajnokaink üzennek az indulóknak - VIDEÓ

A MOB elnöke 160 indulóval már elégedett lenne, összeállt a magyar küldöttség fele.


Az aktuális helyzet szerint 84 magyar sportoló utazhat a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott tokiói nyári olimpiára.

A létszám legutóbb múlt hétfőn az 57 kilós Gálos Roland kvótaszerzésével nőtt, aki a londoni európai kvalifikációs ökölvívótornán harcolta ki a részvételt a nyolc közé jutással.

A magyar küldöttség 81 fős és három tartalék versenyző is utazhat. A háromfős női tőr- és férfi kardcsapatban, valamint a 12 fős férfi vízilabda-válogatottban egy-egy cserére van lehetőség.

Egyelőre az úszóké a legnagyobb létszámú küldöttség. Ebben a sportágban az A szint nem jelent feltétlenül ötkarikás szereplést, mivel egy országból számonként maximum két sportoló szerepelhet.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizál a játékokra, amelyen 144-179 fős csapattal számol.

A tokiói ötkarikás játékokat kedden a jövő évre halasztották és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

Olimpiai bajnok gyorskorcsolyázóink optimisták, videóban üzenzek a magyar versenyzőknek, amelyben kitartást kívánnak, és hangsúlyozzák, jövőre ugyanúgy fognak szurkolni a magyar indulóknak.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (84):

ASZTALITENISZ (3)
női csapat (Madarász Dóra, Pergel Szandra, Fazekas Mária)
női egyes (Madarász, Pergel)

ATLÉTIKA (5)
Gyurátz Réka (kalapácsvetés)
Halász Bence (kalapácsvetés)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Márton Anita (súlylökés)
Kácser Zita (3000 m akadály)

BIRKÓZÁS (4)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 87 kg)
Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg)
Sastin Marianna (62 kg)

KAJAK-KENU (13)
5 férfi kajakos
6 női kajakos
2 női kenus

KERÉKPÁR (1)
férfi mezőnyverseny

ÖKÖLVÍVÁS (1)
Gálos Roland (57 kg)

ÖTTUSA (2)
Demeter Bence
Kovács Sarolta

SPORTLÖVÉSZET (4)
Major Veronika (pisztoly)
Mészáros Eszter (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)

TORNA (1)
1 női versenyző (Kovács Zsófia vagy Schermann Bianka)

ÚSZÁS (25)
- nyíltvízi:
Rasovszky Kristóf (10 km)
- medencés:
Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők:
Békési Eszter (200 m mell), Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Bohus Richárd (100 m hát), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó, 100 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Holló Balázs (400 m vegyes), Hosszú Katinka (200 m gyors, 400 m gyors, 100 m hát, 100 m pillangó, 400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó), Kalmár Ákos (1500 m gyors), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m gyors, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Szabó Szebasztián (100 m gyors, 100 m pillangó), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Zombori Gábor (400 m gyors), 4x100 méteres férfi gyorsváltó, 4x100 méteres vegyes vegyes váltó, 4x200 méteres női gyorsváltó, 4x100 méteres férfi vegyes váltó

VITORLÁZÁS (4)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Érdi Mária (Laser Radial)
Vadnai Benjámin (Laser Standard)
Cholnoky Sára (szörf)

VÍVÁS (6+2)
női tőrcsapat
férfi kardcsapat

VÍZILABDA (12+1)
férfi válogatott 

Borítókép: Facebook/Magyar Olimpiai Csapat

Videók