„Nem tudtam az olimpiát kívülállóként nézni" - Balogh Gábor

A Magyar Diáksport Szövetség elnökének már napokkal az olimpia előtt összeszorult a gyomra.


A Tokióból hazatérő olimpikonokat augusztus 9-én a BOK Sportcsarnokban köszöntötték ünnepélyesen. A szurkolók mellett számos sportvezető is tiszteletét tette. Köztük volt Balogh Gábor is, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, akivel az öttusázók szerepléséről és a minden várakozást túlteljesítő magyar csapatról beszélgettünk.

Balogh kiemelte, úgy érzi rengetegen támogatták a magyar sportolókat és ez az egész csapat teljesítményén meglátszott.
Az öttusázókkal kapcsolatban elmondta, nagyon örül az éremnek és a pontszerző helynek, mert úgy gondolja ez segít majd abban, hogy a sportág még népszerűbbé váljon a gyerekek körében.

„Bízom benne, hogy még többen fogják elkezdeni a sportot. Kovács Sarolta előtt le a kalappal, hogy így fel tudott állni egy ilyen sérülés után. Marosi Ádám az elmúlt két-három év mélyrepülése után lett idén világbajnok és szerzett egy hatodik helyet az olimpián, ez megsüvegelendő.”


A 2000-ben olimpiai ezüstérmet szerző sportoló arról is mesélt, nem tudja csak szurkolóként nézni a versenyeket.

Balogh Gábor: érződött, hogy lelke van a magyar olimpiai csapatnak

A Magyar Diáksport Szövetség Elnöke méltatta az olimpiáról hazaérkező sportolók teljesítményét.


„Nem tudtam az olimpiát kívülállóként nézni, ilyenkor az embernek mindig összeszorul a gyomra és jobban pumpál a vére. Négyévente az álmaimban előjön, hogy még mindig versenyzek. Ezek nem jó álmok, mert maradt bennem hiányérzet az olimpiákkal kapcsolatban.”


A magyar csapat tagjai közül kiemelte a vívókat. Nevetve mesélte, hogy baráti körben azzal viccelődtek, hogy jó lenne, ha már nyerne is valamit Szilágyi Áron, majd hozzátette sosem látott még ilyen eltökélt sportolót.

„Még nem találkoztam olyan emberrel, aki ilyen erős fejben”
– mondta.

Borítókép: mdsz.hu

 

Sport365.hu - A magyar szurkolók dalát éneklő japán gyerekek kiakasztották a cukiságmérőt

Japán gyerekek szájából zengett az egyik legismertebb magyar szurkolói sláger. A Magyar Kulturális Intézet kedves videót tett közz, amelyen egy japán gyermekkórus biztatja az olimpiára érkezett magyar versenyzőket. A kórusvezető a produkció előtt elmondta, hogy egy évig hazánkban tanult, ahol ámulatba ejtette őt a magyar zenepedagógia fejlettsége.

Videók