Visszatér az olimpai bajnok dél-afrikai atléta

A múlt héten versenyzett először, a több mint két év után visszatért versenyző.


Wayde van Niekerk, a férfi 400 méteres síkfutás olimpiai címvédője és világcsúcstartója a súlyos térdsérülése miatti két és fél éves kihagyás után a múlt héten ismét versenyzett.

A 27 éves dél-afrikai atléta két versenyen is rajthoz állt abban a városban, Bloemfonteinben, ahol él és edz. Előbb 10.20, majd 10.10 másodperc alatt teljesítette a 100 métert, a második alkalommal pedig 200-on is elindult, és 20.31 mp-cel ért célba. Mindhárom futamot megnyerte.

Az olimpiai és kétszeres vb-aranyérmes Van Niekerk térdszalagja 2017 októberében szakadt el, amikor pályára lépett Fokvárosban egy jótékonysági rögbimérkőzésen.

Az operációra az Egyesült Államokban, a rehabilitációra pedig Katarban került sor. Felépülése a vártnál sokkal hosszabb időt vett igénybe, mert többször is visszaesett. Az edzéseket tavaly ősszel elkezdte, és már akkor hangsúlyozta, célja a tokiói olimpiai részvétel, vagyis idén nyárra szeretne tökéletes állapotba kerülni, hogy megvédje címét.

"Nagyon jó érzés volt visszatérni a pályára, és ismét versenyezni. Szinte mindent újra kell tanulnom a hosszú kihagyás miatt"
- nyilatkozta a sprinter, aki áprilisban a dél-afrikai országos bajnokságon már 400 méteren is rajthoz áll.

Borítókép: Photo by Ian MacNicol/Getty Images

 

 

Videók