Szűcs Valdó a Gyulai Memorialra koncentrál

A gátfutó az Atlétikai Magyar Nagydíjon szeretne csúcsformában lenni.


A gátfutó Szűcs Valdó jó állapotban tért haza az Egyesült Államokból és a Gyulai Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra szeretne csúcsformába kerülni.

A 25 éves sprinter az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, hétfőn szállt le a gépe, azóta már két gátas edzése is volt, hétvégén pedig rajthoz áll a Budapest bajnokságon.

"Kíváncsian várom, milyen időeredményre vagyok képes. A formám nagyon jó, a jövő hétvégi országos bajnokságra még jobb lesz, a csúcsot pedig az augusztus 19-i Gyulai Memorialon szeretném elérni" - fogalmazott Szűcs.

Kérdésre elmondta, a pandémia alatt az erőnléti edzéseket New York-i otthonában oldotta meg, míg a gátas gyakorlásokat parkokban, füvön és betonon igyekezett megvalósítani, mert a pályák majdnem két hónapig zárva voltak odakint.

"A tervezett program 85-90 százalékát meg tudtam csinálni, éppen ezért a címvédés mellett a jó időeredmény elérése is a cél az ob-n" - mondta a 13.41 másodperces egyéni csúccsal rendelkező atléta.


Riválisaival kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a világbajnoki bronzérmes Baji Balázs súlyos sérülés, Szeles Bálint pedig műtét után tért vissza, így nem tudja, mire számíthat tőlük, mindenesetre ő igyekszik csak magával foglalkozni.

"A világjárvány első heteiben nehéz volt célokat kitűzni magam elé, hiszen télen 60 gáton 7.56-ot futottam, ami a világon a nyolcadik, Európában a negyedik legjobb idő volt, így nagyon vártam a fedett vb-t. Amikor azt, majd később az olimpiát és a szabadtéri Európa-bajnokságot is elhalasztották, két hétre megtört a lendületem, de aztán az amerikai edzőm kijelentette, ez az év így arra lesz jó, hogy jövőre még jobb legyek" - emlékezett vissza Szűcs.

Az atléták decembertől küzdhetnek ismét az olimpiai indulás jogáért, a férfiaknál 110 m gáton 13.32 másodperc a szintidő. Az országos csúcsot Baji tartja 13.15-tel. 

Borítókép: Facebook/Szűcs Valdó

Videók