Kettős etióp győzelem született a férfi maratonon

Az eddigi rekkenő hőséghez képest kellemesebb körülmények között futottak a versenyzők.


Az etióp Leilisa Desisa nyerte a férfi maratont vasárnap hajnalban a dohai atlétikai világbajnokságon.

A tengerparti Corniche sétányon éjfél előtt öt perccel vágott neki a 42,195 kilométeres távnak a 73 fős mezőny, amelyet a korábbi utcai számoknál kedvezőbb időjárás fogadott, 30 fok alatti hőmérséklet és alacsonyabb páratartalom.

A szám legjobbjainak számító etióp és kenyai futók - a két ország egyformán nyolc érmet nyert az eddigi vb-ken - együtt futottak, míg előttük mindig akadt egy-egy vállalkozó kedvű éllovas. Az utolsó tíz kilométerhez érkezve a brit Callum Hawkins vállalta magára a vezetést - aki végül leszorult a dobogóról -, ekkor már meglepetésre nem volt az élbolyban a címvédő kenyai Geoffrey Kirui.

A három etióp még egymást segítette, majd a hajrára, azaz az utolsó méterekre közülük Lelisa Desisa és Mosiner Geremew maradt a kenyai Amos Kiprutóval.

Desisa és Geremew végül egymás között döntötte el az első hely sorsát, előbbi, a 2013-as vb ezüstérmese 2001 után szerzett ismét aranyat országának.

Férfi maraton, világbajnok:

1. Lelisa Desisa (Etiópia) 2:10:40

2. Mosiner Geremew (Etiópia) 2:10:44
3. Amos Kipruto (Kenya) 2:10:51

Borítókép:  Maja Hitij/Getty Images

Videók