Két órán belül lefutni a maratont olyan, mint a Holdra szállás

Eliud Kipchoge újra megpróbálja legyűrni a lehetetlennek hitt világrekordot.


A világcsúcstartó Eliud Kipchoge szerint két órán belül lefutni a maratoni távot olyan, mint a Holdra szállás.

A kenyai atléta erről annak kapcsán beszélt, hogy október 12-én kezdődik az INEOS 1:59 Challenge elnevezésű rekordkísérlete Bécsben. Innentől kezdve október 20-ig megpróbálják a szervezőkkel megtalálni a legideálisabb időpontot a csúcsdöntésre. A döntő tényező az időjárás, Kipchoge szerint 11-12 Celsius-fokos hőmérséklet lenne az ideális.

"Elsőként egy maratont két órán belül lefutni olyan, mint amikor először szállt le ember a Holdra. Ez a két dolog számomra azonos értékű" - nyilatkozott a 34 éves futó, aki a kenyai Kaptagatban készül a megmérettetésre.

Amint elmondta, a fizikai felkészülésén nem változtatott a 2017-es Nike Breaking2 projekthez képest, amikor a monzai versenypályán próbálta áttörni a kétórás álomhatárt. Akkor 2:00:25 óra alatt teljesítette a 42,195 kilométeres távot.

"Olyan voltam, mint egy bokszoló, aki bekerül a ringbe, és nem tudja mi fog történni. Most fejben jobban felkészültem" - jelentette ki.

Az olimpiai bajnok kenyai hosszútávfutó tavaly szeptemberben, Berlinben állította fel a jelenleg érvényes, 2:01:39 órás világrekordot, majd idén áprilisban Londonban minden idők második legjobb eredményével ért célba (2:02:37). Eddigi 12 maratoni versenye közül tizenegyet megnyert.

Fotó: Matthias Hangst/Getty Images

Videók