Elhunyt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség egykori elnöke

Lamine Diack nyolcvannyolc éves volt.


Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a szenegáli Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt elnöke, akit tavaly két év börtönbüntetésre ítéltek.

Diackot, aki 1999-től 2015-ig irányította a nemzetközi szövetséget, csalással, korrupcióval, sikkasztással és pénzmosással vádolták, az ügyész négy év börtön kiszabását kérte a volt sportdiplomatára. Többek között azért is felelnie kellett, mert készpénz ellenében doppingeseteket tussolt el, rajta kívül fiát, Papa Massata Diackot is megvádoltak a perben. Tavaly szeptemberben az illetékes párizsi bíróság két év börtönbüntetésre - plusz két év felfüggesztett - és félmillió eurós pénzbírság megfizetésére kötelezte.
A hazájában volt távolugró rekorder Diack 1976 és 1999 között az IAAF alelnökeként tevékenykedett, majd a legendás Primo Nebiolo halálát követően a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ötödik elnöke lett. Számos vezetői és fontos pozíciót töltött be, így volt Dakar főpolgármestere, Szenegál sportminisztere, a szenegáli parlament tagja és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Borítókép: Lintao Zhang/Getty Images for IAAF

Videók