"Nem tűztem ki dátumot a visszavonulásomra"

Allyson Felix úgy készül, a tokiói lesz az utolsó olimpiája.


A hatszoros olimpiai bajnok Allyson Felix úgy készül, az idén nyárra halasztott tokiói játékok lesz az utolsó, amin szerepelni fog.

A 35 éves amerikai sportoló - az ötkarikás aranyak számát tekintve minden idők legsikeresebb női atlétája - szerdán azt mondta, nem látja magát a párizsi olimpián.

"Nem tudom, mennyi ideig versenyzek még az idei évet követően, majd kiderül, hogy alakulnak a dolgok, de nem tűztem ki dátumot a visszavonulásomra" - nyilatkozta Felix.


Fotó: Harry How/Getty Images

A 13-szoros világbajnok amerikai sprinternek a tokiói lesz az ötödik olimpiája, eddig összesen kilencszer állhatott dobogón. Az elmúlt években főleg a 400 méterre készült, de tervei szerint idén 200-on is rajthoz áll majd a júniusi, eugene-i amerikai válogatón.

"Meglátom majd, hogy mennek az edzések, melyik szám fog jobban sikerülni" - tette hozzá Felix, akinek nem volt zökkenőmentes a felkészülése, ugyanis a pandémia miatt nem tudott a megszokott körülmények között edzeni. "Folyamatosan kihívásokkal küzdünk, volt, hogy az utcán, volt, hogy a tengerparton készültünk" - számolt be a nehézségekről az atléta.

A tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik.

Borítókép: Harry How/Getty Images

Videók