A 28 éves futó célja, hogy 43 másodperc alá szorítsa világcsúcsát

Van Niekerk győzelemmel tért vissza Európába.


Hosszú kihagyást követően először versenyzett szülőhazáján kívül a dél-afrikai Wayde van Niekerk, a férfi 400 méteres síkfutás olimpiai bajnoka és világcsúcstartója.

A 2016-os riói játékokon 43.03 másodperces világrekordot futott atléta egy svájci viadalon állt rajthoz, ahol a holland Jochem Dobbert és a lengyel Karol Zalewskit is megelőzve 45.58 másodperces idővel diadalmaskodott.


Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Images for IAAF

A 28 éves futó 2017 októberében térdszalag-sérülést szenvedett, amikor hírességek részvételével rendezett bemutató rögbimérkőzésen lépett pályára Fokvárosban. Az olimpiai és kétszeres világbajnok sportoló később bevallotta, hogy a szerencsétlen mozdulat után hetekig depressziós volt, felépülése a vártnál sokkal hosszabb időt vett igénybe, mert állapota többször is visszaesett.

Van Niekerk - akinek egyik nagy célja, hogy 43 másodperc alá szorítsa világcsúcsát - februárban hazájában néhány kisebb versenyen már indult. Korábban úgy tervezte, hogy Triesztben tér vissza, a múlt hónapban Olaszországban azonban nem futhatott, mert megfertőződött a koronavírussal.

Borítókép: Richard Heathcote/Getty Images

Videók