24 órás versennyel indul a tájfutó szezon

A mezőnyben ott lesznek a legjobb magyar tájfutók.


Rekordszámú nevezés érkezett a minden második évben sorra kerülő 24 órás hazai tájékozódási futó váltóversenyre az idén, köszönhetően annak is, hogy a tavaszi szezon törlése után a hétvégi lesz az idei első komolyabb megmérettetés a tájfutók számára.

A mezőnyben ott lesznek a legjobb magyar tájfutók, többen pedig egyedül vágnak neki az egész napos versengésnek.

Alföldi terepre látogat július 4-én, szombaton a hagyományos 24 órás váltóverseny, Ágasegyháza határában vágnak neki az indulók az embert próbáló kihívásnak.

A hat főből álló csapatok első futói 10 órakor rajtolnak el, és egészen másnap délelőtt 10 óráig zajlik a verseny.

A futókra 30-50 perces pályák várnak majd, a győztes pedig az a csapat lesz, amelyik a legtöbb pályát teljesíti a 24 óra alatt.

A legjobbaknál már a taktikának is nagy szerepe lesz, hiszen a csapatvezetők feladata lesz eldönteni, hogy a különböző hosszúságú és nehézségi fokú pályák közül melyik futóhoz melyik illik legjobban. Egy futóra átlagosan négy óra versenyzés jut tehát, ennek egy része ráadásul éjszaka, a fejlámpák fényénél.

A 24 órás futam mellett rendeznek 12 órást is azoknak, akik az egész napos versengést túl hosszúnak találják.

Összesen 100 indulója (egyéni és csapat) lesz a viadalnak. A 24 órás váltón 29 csapat fog összecsapni, a félnapos versenyben 54 váltó áll rajthoz, és lesz 17 egyéni versenyző is. A tájékozódási futásban nem gyakoriak az ilyen maratoni versenytávok, az ultrahosszútávú versenyek is ritkán hosszabbak 20-25 kilométeresnél, amit terepen mintegy 2-3 óra alatt tudnak a legjobbak teljesíteni.

„A járvány miatt ki vannak éhezve a tájfutók, illetve mivel a Dél-Alföld Sportjáért Alapítvány uniós pályázatból rendezi a versenyt és így idén nincs nevezési díj, ezért hihetetlen erős a mezőny. Az utóbbi években 20-30 váltóval zajlott a verseny, idén 83 váltó és 17 egyéni futó indul, itt húztuk meg a létszámlimitet.

Gyakorlatilag a teljes felnőtt-junior-ifi hazai elitmezőny részt vesz a versenyen, ami annak is köszönhető, hogy elmaradtak a világversenyek a nyáron
” – nyilatkozta Szlávik Zoltán, a verseny főszervezője.

A rendezvény tájékozódási futó fesztiválként is szolgál majd. Péntek este például egy tájfutó bulival melegíthetnek a résztvevők a másnapi futásra. A 24 órás megmérettetés után hamarosan indul az egyéni versenyszezon is: július végén az Őrség Kupa nyitja a sort, augusztusban pedig minden hétvégén országos rangsoroló versenyt rendeznek.

Feszített program vár tehát a legjobbakra, míg az érdeklődőknek számtalan lehetőségük lesz majd kipróbálni a sportágat. 

Borítókép: Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtó

Videók