25 éve nincs köztünk a nő aki azért lett bajnok, mert megtanult veszíteni

A csak fekete gazellaként ismert Wilma Rudolph volt az első amerikai nő, aki egy olimpián három aranyat szerzett.


1994. november 12-én halt meg Wilma Rudolph, "a fekete gazella", az első amerikai nő, aki három számban is győzni tudott egy olimpián.

Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Minden idők egyik legünnepeltebb atlétájának a sikerhez vezető úton akadályok hosszú sorát kellett legyőznie.

Wilma Glodean Rudolph 1940. június 23-án a Tennessee állambeli Clarksville egyik külvárosában született egy színes bőrű család huszonkét gyermeke közül huszadikként. Koraszülöttként látta meg a napvilágot, az sem volt biztos, hogy életben marad.

Kiskorában elkapta a skarlátot, kétszer a tüdőgyulladást, majd négyéves korában a gyermekbénulást, az orvos azt mondta, nem fog tudni újra járni. Anyja ezt nem fogadta el, minden nap órákig masszírozta a kislány fűzőbe bujtatott bal lábát, és Wilma hatévesen már egyik lábán tudott ugrálni, nyolcévesen két lábon bicegett, tizenegy évesen pedig már az udvarban kosárlabdázott.

Az amerikai Délen szegregált, csak fekete diákoknak fenntartott iskolába kellett járnia, ahol ő lett a kosárlabdacsapat csillaga. A rendkívül gyors és robbanékony lányt innen csábította át az atlétikai edzésekre Ed Temple, a Tennessee Egyetem edzője, Rudolph így tizennégy éves korától az egyetem csapatával készülhetett.


Wilma Rudolph az első tv által közvetített olimpián, 3 aranyaérmet nyert.

Videó: Youtube.com/Olympic
 

Eredményei egyre javultak, az országos ifjúsági bajnokságokon sorra aratta a győzelmeket, s alig 16 évesen ő lett a legfiatalabb tagja a melbourne-i olimpiára utazó atlétikai válogatottnak. A 4x400-as váltóval bronzérmet szerzett, és hősként tért haza Cralksville-be. Megkezdte pedagógiai tanulmányait a Tennessee Egyetemen, miközben keményen készült a következő olimpiára. 1959-ben Chicagóban a Pánamerikai Játékokon a 4x100 méteres váltóban aranyérmet, 100 méteren ezüstérmet nyert, utóbbi számban amerikai egyetemi bajnok lett, címét négy egymást követő évben megvédte.

Az 1960-as római ötkarikás játékokon aztán világszerte az újságok címlapjára került, miután három számban indult és mind a háromban aranyérmet akasztottak a nyakába. A 100 méteres síkfutás elődöntőjében már beállította a 11.3 másodperces világcsúcsot, a döntőt pedig elképesztőnek számító, 11.0 másodperces eredménnyel nyerte meg, de a rekordot az erős hátszél miatt nem hitelesítették. 200 méteren az előfutamban olimpiai rekordot futott (23.2 mp), a döntőben 24 másodperces eredménnyel lett első. Végül a 4x100 méteres váltót (amely az elődöntőben 44.4 másodperccel világrekordot állított fel) 43 fokos, iszonyatos hőségben záró emberként segítette győzelemhez. Váltáskor majdnem elejtette a botot, s kétméteres hátrányból hajrázta le a nyugatnémet váltó utolsó tagját.


Ő volt az első amerikai nő, aki egy olimpián 3 aranyat szerzett.

Fotó: GettyImages

Az első tévében is közvetített olimpia egyik legnagyobb csillagát a lapokban "Tornádóként", "a világ leggyorsabb nőjeként", "Fekete Gazellaként" emlegették, a Fehér Házban John F. Kennedy elnök fogadta. Szülővárosában parádét rendeztek a tiszteletére, amelyen csak akkor volt hajlandó részt venni, ha fehérek és feketék együtt ünnepelhetik, Clarksville-ben ez volt az első nem szegregált nyilvános rendezvény. Három évvel később személyes tekintélyét latba vetve érte el, hogy a város minden nyilvános létesítményében megszűnjön a faji elkülönítés. 1960-ban az Év sportolója és az Év női sportolója lett, 1962-ben az amerikai sport legmagasabb kitüntetését, a James E. Sullivan emlékérmet vehette át.

Az olimpia után nem sokkal, 1962-ben tanítónői diplomájának megszerzése után visszavonult és tanítani kezdett. A sporttól sem szakadt el, edzőként is dolgozott, Amerika-szerte tartott előadásokat, fiataloknak indított szövetségi sportprogramokat népszerűsített, publicistaként és tévékommentátorként is ismerték. Pályafutása a szigorú amatőr korszakra esett, így világhírre szert tett ugyan, de pénzre nem, soha nem lett gazdag.

1982-ben Indianapolisban mozgássérült gyerekek számára alapítványt hozott létre, a mozgássérültek sportjának követeként utazott a világban.

Utolsó éves középiskolásként született első gyermeke, akinek apjához 1963-ban férjhez ment. (Közben 1961-ben volt egy rövid első házassága is.) Még három gyermeke született, de második házassága is válással ért véget 17 év után. 1977-ben megírta önéletrajzát Wilma címmel, ennek alapján könyvek és filmek születtek életéről.


Wilma Rudolph emlékét bélyeg is őrzi.

Fotó: Kirby Lee/WireImage

Wilma Rudolph 54 évesen, 1994. november 12-én rákbetegség következtében halt meg, szülővárosában az egyik főutca a nevét viseli. A kivételes atléta, aki gyermekkori betegségét leküzdve lett a világ leggyorsabb nője, számtalan fekete és női atléta példaképe lett, arcképe amerikai postabélyegen is megjelent.

Hitvallása ez volt: "Győzni csodálatos dolog, de ha tényleg el akarsz érni valamit az életben, meg kell tanulnod veszíteni is. Senki sem marad veretlen, de ha egy súlyos vereség után ismét képes vagy győzni, igazi bajnok leszel."

Borítókép: GettyImages

Videók