Debrecen tárt karokkal fogadná az Atlétikai világbajnokságot

A város közgyűlése elfogadta azt az előterjesztést, ami az esetleges debreceni rendezésről szól.


Ha Budapesten nem épül meg, Debrecen befogadná a Magyar Innováció Házát, és megrendezné a 2023. évi atlétikai világbajnokságot is - erről szóló szándéknyilatkozatot fogadott el csütörtökön a város közgyűlése.

Papp László polgármester az előterjesztéssel kapcsolatban utalt rá, hogy Debrecenben az elmúlt években olyan gazdaságfejlesztési program kezdődött, illetve valósult meg, amely a magas hozzáadott értékre épül, és számos technológiai iparág is betelepült a városba.

A polgármester szerint ha Budapestnek nem szívügye ez a beruházás, "Debrecen, az ország másik fővárosa, prioritásként kezelheti ezt a lehetőséget".

Debrecen jövője az innovatív, magas hozzáadott értéket képviselő iparágak fejlődésére épül, ezért a város "kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Magyar Innováció Háza létrehozása érdekében együttműködik Magyarország kormányával, és Debrecen közigazgatási területén a beruházás megvalósításához megfelelő helyszínt biztosít" - ismertette a határozatot a polgármester.


Az eredeti tervek szerint a Csepel-szigetre épülne a világbajnokság helyszínéül szolgáló stadion.

Fotó: Facebook.com/MASZ


A közgyűlés 30 igen szavazattal, egy nem és egy tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta.

Ugyancsak kinyilvánította a testület azt a szándékát, hogy "közreműködik a 2023. évi IAAF Atlétikai Világbajnokság lebonyolításában, és kezdeményezi hogy annak a helyszíne Debrecen legyen".


Papp László emlékeztetett rá, hogy a városban az elmúlt húsz évben különféle sportágakban több mint ötven nagy versenyt, köztük világ- és Európa-bajnokságokat rendeztek meg sikeresen.
Debrecen szakmailag és szervezetileg is felkészült arra, hogy részt vegyen az atlétikai világbajnokság megrendezésében - tette hozzá Papp László.
A közgyűlés 30 igen szavazat és két tartózkodás mellett fogadta el a határozatot, és mindkét esetben felhatalmazta a polgármestert az előterjesztésekkel összefüggő tárgyalások megkezdésére.

Borítókép: Facebook.com/AtlétikaiVilágbajnokság2023Budapest

 

Videók