Félprofi futballista lesz Caster Semenya

A JVW Football Clubbal kötött szerződést a 28 éves atléta.


- Hamarosan futballjátékos lesz Caster Semenya, a dél-afrikaiak kétszeres olimpiai bajnok futója.

A 800 méter háromszoros világbajnoka szerződést kötött a hazája válogatottsági rekordere, Janine van Wyk által alapított JVW Football Clubbal, s jövőre játszani fog a félprofi Sasol Ligában.
"Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és köszönöm azt a szeretetet és támogatást, amit máris kaptam a csapattól. Örömmel várom ezt az utazást." - mondta a 28 éves atléta.
A világklasszis középtávfutó fiatalabb korában minden nap focizott az iskolában és edzéseken is részt vett.
Semenya új kihívást keres, miután a szeptember 27-én kezdődő dohai vb-n nem védheti meg a címét, a svájci szövetségi bíróság ugyanis júliusban igazat adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amely így újra alkalmazhatja a versenyzők hormonszintjére vonatkozó szabályozását.
Az IAAF tavaly áprilisban jelentette be, hogy a jövőben szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a női versenyzők tesztoszteronszintjére, ezzel veszélybe került Semenya pályafutása, mivel a sportoló hiperandrogenizmussal küzd. A nők esetében ez a szindróma akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfi hormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

 


Caster Semenya itt még futó? De meddig?
Photo by Lukas Schulze/Getty Images for IAAF

Az új szabályok választás elé állítják a - sokak által interszexuálisnak tartott - dél-afrikai futót: vagy gyógyszerekkel korlátozza tesztoszteronszintjét, vagy csak hosszabb távon indulhat a továbbiakban, ugyanis a 400, 800 és 1500 méteren versenyzők esetében a vér tesztoszteronszintje nem érheti el az 5 nanomolt literenként.
Az IAAF és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készült tavalyi tanulmány bizonyította, hogy a magas tesztoszteronszintű nők jelentős előnyben vannak a pályán a riválisokkal szemben.
Semenya a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián is megnyerte a 800 méteres síkfutást, és háromszor, 2009-ben, 2011-ben és 2017-ben világbajnok is lett ezen a távon.

Videók