Kovács Sarolta óriás teljesítménnyel kvótát szerzett - REAKCIÓ

A magyar csapat a hatodik helyen végzett.


Kovács Sarolta olimpiai kvótát szerzett az angliai öttusa Európa-bajnokságon. A női hagyományos verseny vasárnapi döntőjében a 13. helyen végzett, de előtte ért célba a világkupadöntő győztese, valamint három angol, két fehérorosz és két német, így a tolódások miatt övé lett az utolsó, nyolcadik kvóta. A kiírás szerint egy nemzetből az Eb-n csak egy versenyző szerezhetett olimpiai kvalifikációt, illetve a vk-győztes eleve kiesett ebből a számításból.

"Nagyon sajnáltam, hogy nem mentünk jól a lóval, pedig én jónak éreztem a lovaglást. Ott nagyon sok pontot elvesztettem, és azt hittem, hogy elszállt az esélyem" - nyilatkozott az MTI-nek a lőállásban, miközben több versenytársa jött neki gratulálni. - "Futás előtt arra gondoltam, meg kell csinálnom, amit tudok, és bíztam benne, hogy ez elég lesz. Nem számolgattam, csak magamra akartam figyelni, ami sikerült is" - mondta, majd felidézte, hogy az utolsó métereken sikerült visszaelőznie lengyel ellenfelét.

"Ezek szerint ez kellett ahhoz, hogy megszerezzem a kvótát" - szögezte le. - "Nagyon boldog vagyok. Amikor beértem, nem is akartam elhinni, hogy sikerült. Még mindig eksztázisban vagyok, mert először azt hittem, én vagyok az első, aki nem kap kvótát. Nagyon nehéz volt ez a nap, de a feladatot teljesítettem." 

A 18 éves Gulyás Michelle jól versenyzett, 19. lett. A bő élcsoportban végzett úszásban, aztán a vívásban gyengébb kezdés után "helyezte vissza magát" a mezőnybe, jól oldotta meg a feladatát a lovaspályán, és a kombinált számban is gyakorlatilag tartotta pozícióját a nagyon erős futókat felvonultató mezőnyben.

A húszéves Guzi Blanka, aki még csak négy éve öttusázik, már azzal bravúrt hajtott végre, hogy beverekedte magát a döntőbe. A legjobbak mezőnye vívásban erős volt a számára, és a lovaglásban sem tart még ott, ahol az ellenfelek többsége. Végül a 29. helyen fejezte be a versenyt, többek között a hetedik legjobb kombinált számos teljesítményének köszönhetően.

A magyar csapat a hatodik helyen végzett.

A negyedik magyar induló, a májusban lábműtéten átesett Földházi Zsófia nem jutott döntőbe a pénteki selejtezőből.

Kállai Ákos, a női válogatott kapitánya emlékeztetett rá, hogy korábban olyan csapattal számolhatott, amelyben ott volt Kovács mellett Földházi és Alekszejev Tamara, akik közül "nem egyszer, akár ketten is pontszerző helyen végeztek világversenyen az elmúlt két évben".

"Ebből kiesett Tamara a kéztörésével, ami nagy érvágás volt, de azért a másik két versenyzővel is úgy voltam, hogy az egyik azért biztosan oda fog érni. Majd a selejtezőben Zsófi elvérzésével, a lába problémájával, a gyenge fizikumával gyakorlatilag leszűkült egyre a lehetőségek tárháza" - elemezte a helyzetet. Mint mondta, így rizikós volt a nap, mert egyből egy lehetőséggel élni nem egyszerű, "egy lovagláson bármikor el lehet csúszni".

"Függetlenül attól, hogy nagyon örülök, hogy a kvótát megszerezte Saci, azért nem vagyok maradéktalanul elégedett. Ezt azért a helyén kell kezelni, ez nem elég a jövőre nézve, viszont most nagyon boldogok vagyunk, hogy megvan a kvóta" - tette hozzá.

A csapat fiatalabb tagjait dicsérte, ugyanakkor hozzátette, hogy egy felnőtt Eb döntője még nem az ő világuk, nekik még erős a mezőny, "de Gulyás Michelle ebből jól jött ki, nagyon hasznos versenyt csinált". 

Guzi Blankáról megjegyezte: "vívása és a lovastudása ezt a felnőtt döntőt még nem bírja el". Ugyanakkor összességében pozitívnak nevezte, hogy döntőbe jutott és kiemelte, hogy nagyon jól helytállt.

Fotó: Sefa Karacan/Anadolu Agency/Getty Images

Videók