Több mint húszezren ünnepelték a rögbi visszatérését

Az új-zélandi stadionban kitettek magukért.


Több mint húszezer szurkoló ünnepelte szombaton a helyszínen, hogy három hónap után először ismét nézők előtt rendezhettek rögbimérkőzést Új-Zélandon.

A kormány a hét elején befejezettnek nyilvánította a koronavírus-járványt, és mindenféle megkötés nélkül engedélyezte sportesemények megtartását az országban.

Az első meccsen, Dunedinben a Otago Highlanders 28-27-re verte a Waikato Chiefs együttesét. A vasárnapi aucklandi találkozóra, a Blues és a Hurricanes összecsapására 41 ezer drukkert várnak.

A Super Rugby alapvetően nemzetközi sorozat, amelyben normális körülmények között japán, argentin, ausztrál és dél-afrikai klubok is versenyeznek. Ezt azonban márciusban leállították, és most csak öt új-zélandi csapat küzd egymással.

Borítókép: Dianne Manson/Getty Images

Videók