A Denver nyerte a nyeretlenek csatáját

A meccs embere Melvin Gordon lett.


Megszerezte szezonbeli első győzelmét a profi amerikaifutball-ligában (NFL) a Denver Broncos, amely a negyedik játékhét csütörtöki nyitómérkőzésén 37-28-ra diadalmaskodott a forduló előtt hozzá hasonlóan nyeretlen New York Jets vendégeként.

A denverieknél pályafutása során először kezdett NFL-mérkőzésen Brett Rypien, a csapat harmadik számú irányítójának a sérülések miatt jutott szerep.

Az 1992-ben Super Bowl-győztes Mark Rypien unokaöccse nem brillírozott, ugyan akadt két touchdown-passza, de 31 passzkísérletéből csak 19 volt sikeres, ráadásul háromszor is eladta a labdát.

Érdekesség, hogy 1997 óta ő az első olyan irányító, aki első mérkőzésén kezdőként győzelemre vezette csapatát annak ellenére, hogy három átadása is az ellenfélhez került.

A meccs legjobbja a Broncos futója, Melvin Gordon volt, aki 23 labdacipelésből 107 yardot tett meg és volt két touchdownja is.

NFL, 4. játékhét:

New York Jets-Denver Broncos 28-37

Borítókép:  Joe Sargent/Getty Images


 

Videók