"Folytatni fogjuk a harcot" - Armin Laschet

A németek továbbra is pályáznak a 2032-es nyári olimpia megrendezésére, de célba veszik 2036-os játékokat is.


Észak-Rajna-Vesztfália nem adja fel a pályázati terveit a 2032-es nyári olimpia megrendezésére, de a 2036-os játékokat is célba veszi.

"Folytatni fogjuk a harcot. A városok támogatásával továbbra is rendelkezünk" - jelentette ki Armin Laschet, a tartomány miniszterelnöke azután, hogy tárgyalt az érintett települések polgármestereivel.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán azt közölte, hogy Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári olimpia megrendezésére, és ezért "célzott párbeszédet" kezdeményez az ausztrál várossal. Ez azt jelenti, hogy a többi érdeklődőnek jelentősen csökkentek az esélyei. Ugyanakkor Laschet úgy véli, ezzel a bejelentéssel a NOB nem zárta ki a többi jelentkezőt a versenyből, bár úgy véli, hogy nem sok értelme van annak, ami a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban e témában zajlik.

A régió ezzel együtt készül arra, hogy ha a 2032-es pályázattal nem jár sikerrel, a 2036-os olimpiáért száll versenybe.

"A '30-as évek játékaira készülünk, ez lehet a 2032-es, de lehet a 2036-os is"
- tette hozzá.

Christophe Dubi, a NOB olimpiai játékokért felelős igazgatója ugyanakkor máris üdvözölte a németországi régió 2036-os olimpiára vonatkozó terveit.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is "meglepetésként értesült" arról, hogy a NOB Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es olimpia megrendezésére. A MOB csütörtökön úgy reagált a szerdai hírre: "semmi sem mutatott arra eddig, hogy a NOB előrehaladott tárgyalásokat folytat az ausztrálokkal".

Az itthoni ötkarikás testület kiemelte: "a Budapest2032 Bizottság február 23-i alakuló ülésén sok szó esett arról, hogy az olimpiák pályázási formája jelenleg nem pontosan definiált".
"Ahogy az odaítélés folyamata sem egyértelmű, úgy a bejelentés valódi súlyát is nehéz pontosan megítélni. Várjuk a további fejleményeket, miközben a kezdeti lépéseinket folytatva kívánunk tovább haladni a megkezdett úton, amely a jövőben egy budapesti olimpia megrendezéséhez vezet" - áll a MOB MTI-nek küldött csütörtöki válaszában.

A 2032-es játékok megrendezését illetően érdeklődését jelezte még Katar, Újdelhi, Jakarta, Isztambul, Szentpétervár, valamint két kínai város, Csengtu és Csungking is.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott nyári olimpiának Tokió ad otthont, a 2024-es játékokat Párizsban, a 2028-ast pedig Los Angelesben rendezik.

Ausztrália eddig két nyári olimpiát rendezhetett: 1956-ban Melbourne, 2000-ben pedig Sydney volt a helyszín.

Borítókép: Juergen Schwarz - Pool/Getty Images

Videók