Rájátszással folytatódhat az NHL

Akár már csütörtökön lehet tárgyalni.


Huszonnégy csapatos rájátszással folytatódhat a koronavírus-járvány után az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL).

Sajtóértesülés szerint az NHL, valamint a játékos-szakszervezet (NHLPA) közösen kidolgozott tervezete alapján a két főcsoport első négy-négy helyezettje az eddig lejátszott alapszakasz-mérkőzések alapján erőnyerő lenne a rájátszás első körében, az 5. és 12. helyen álló együttesek pedig az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcokat vívnának a maradék nyolc helyért.

Ezt követően a negyedik kiemelt gárda az 5-12., a harmadik kiemelt a 6-11., a második a 7-10. az első pedig a 8-9. helyezettek közti csata továbbjutójával találkozna, a főcsoport-negyeddöntők a megszokottak szerint négy nyert meccsig tartanának.

A terv alapján keleten a Boston Bruins, a Tampa Bay Lightning, a Washington Capitals és a Philadelphia Flyers, míg nyugaton a címvédő St. Louis Blues, a Colorado Avalanche, a Vegas Golden Knights és a Dallas Stars mentesülne az első körös pályára lépéstől. Ezek az együttesek négycsapatos minitornán készülhetnének a folytatásra.

Az ESPN sportcsatorna szerint a javaslatról akár már csütörtökön tárgyalhatnak, a mérkőzéseket két központi helyszínen, nézők nélkül rendeznék.

Az NHL március 12-én szakadt félbe.

Borítókép: Justin K. Aller/Getty Images

 

Videók