Nyolc magyar jutott a női döntőbe a fedettpályás öttusa idénynyitón

Többek között a fiatal Guzi Blanka, valamint a rutinosabb Alekszejev Tamara is ott van a hétfői döntőben.


Nyolc magyar jutott a nők hétfői döntőjébe a budapesti fedettpályás nemzetközi idénynyitó öttusaversenyen.

A szombati selejtezőben két csoportban küzdött az 57 fős mezőny, mindkettőben kilenc hazai öttusázó kapott helyet a külföldi ellenfelek mellett. A fináléba a csoportok első 15-15 helyezettje, valamint a további hat legjobb eredményt elérő versenyző került.

Az A csoportban a fiatal Guzi Blanka és a tapasztalt Alekszejev Tamara magabiztosan, az első tíz között végezve biztosította helyét a hétfői folytatásban, és Kovács Eszter 17. helye is elég volt ehhez.

A B csoportban a már olimpiai kvótás Kovács Sarolta, valamint Erdős Rita szerepelt a legjobban a magyarok közül, ők azonos ponttal a harmadik és negyedik helyen végeztek, de az első tíz között zárt Simon Sarolta és Gulyás Michelle is, míg Réti Kamilla 15.-ként jutott tovább.

"Nagyon hiányzott a lányoknak a versenyzés, különösen a nemzetközi mezőnyben való szereplés. Jól vívtak, és a fizikai számokban is jól teljesítettek, bár nem kellett kifutniuk magukat, tartalékolhattak a döntőre, amivel kapcsolatban bizakodó vagyok"
- összegzett röviden Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Vasárnap a férfiak selejtezőjét rendezik a koronavírus-járvány miatt zárt kapus Peridot nemzetközi viadalon, hétfőn és kedden pedig a két döntőt.

Az úszást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában, a lovaglást a Nemzeti Lovardában, a vívást és a lövészettel kombinált futást pedig a BOK Csarnokban bonyolítják le.

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Öttusa Szövetség 

Videók