#zte-fc

A portugál másodosztályba igazolt a ZTE támadója
A Zalaegerszeg egy góllal kikapott Eszéken
Nemzetközi kupaindulás, fiatal magyarokkal - ez a ZTE célja
Itt a vége: Megvan az NB1 első kiesője
Boér Gábor szerint a ZTE fizikálisan felőrölte az ellenfelét
Boér Gábor: Az fog dönteni, hogy melyik csapat lesz erősebb mentálisan!
Mátyus: "A döntő toronymagas favoritja a ZTE, de történelmet szeretnénk írni"
Megvan a kirúgott Moniz utódja a ZTE-nél, régi ismerős is a fedélzeten
Ricardo Moniz távozik a ZTE FC kispadjáról
A 119. percben esett öngóllal jutott döntőbe a ZTE
Fontos pontokat szerzett az MTK
Győzelemmel mutatkozott be első hazai mérkőzésén a ZTE új edzője
Már a Gyirmót sem százszázalékos idén
A Zalaegerszeg győzelemmel búcsúztatta a 2021-es évet
A Puskás Akadémiát nem zavarta meg, hogy három nap után folytatódott a meccs
Szerdán folytatják a ZTE-Puskás Akadémia mérkőzést
A ZTE edzője is meghosszabbította szerződését
Hátrányból fordított a ZTE és jelentős lépést tett a bentmaradás felé
Ez fájdalmas ötös volt a Budafoknak. A kiesés szélére sodródott az újonc
Győzelemmel mutatkozott be Waltner Róbert
A ZTE pontot lopott a Fraditól
Fehérváron fellélegezhetnek
Először tudott nyerni a Puskás Akadémia Zalaegerszegen
Hazai ellenféllel szemben is bizonyíthat a Fradi
Döntetlent játszott a Mezőkövesd
Az utolsó percben született az Újpest győztes gólja - videó
Tovább folyik a harc a harmadik helyért
Ligakupa: ikszelt a ZTE Pakson, hibátlan maradt a Videoton
Videó: ennél jobb taktikai utasítást nem is adhatnának a játékosoknak
NB II: Sopronban játszott döntetlent a Kaposvár
Vádat emeltek egy magyar fociszurkoló ellen
ZTE: új főszponzor érkezett a csapathoz
Ötvenmilliós támogatás a ZTE-nek, Nagy Ferenc aláírására várnak
ZTE: szigorú feltételekkel kapja meg a város a csapatot
NB II: vereséget szenvedett a listavezető
Egy játékszelvény mocskolta be a ZTE csatárának nevét
ZTE: visszaigazolnák a korábban eladott tehetséget
Az idény első edzőváltása: Simon Antal távozott a ZTE-től
NB II: először nyert a Vasas, továbbra is százszázalékos a Nyíregyháza
NB II: Zalaegerszegen a játékosok fizetnek a szurkolóknak
Labdarúgó NB II: öntetlent játszott a Kozármisleny a Zalaegerszeggel
Haladás: az NB II-be adták kölcsön a nehezen kezelhető tehetséget
Ikszelt a Hali a bajnoki főpróbán
NB II: próbajátékosokat tesztel a ZTE
NB II: elégedetlenek a ZTE szurkolói az idei szezonnal
NB II: a hétvégén kiderülhet a biztos bennmaradók kiléte - Nyugati-csoport, beharangozó
NB II Nyugati-csoport: a 27. forduló eredményei, tabella és góllövőlista
NB II: megy a harc a bennmaradásért - Nyugati-csoport, beharangozó
NB II: a Nyugati-csoport eredményei, tabella és góllövőlista
NB II: a hétvégén bajnok lehet a Puskás Akadémia - Nyugati-csoport, beharangozó