#váci-nkse

Kettős győzelemmel EL-csoportkörben a Vác
Az EL-csoportkör kapujában a Vác
Pál Tamara ellenállhatatlan volt
Hiába vezetett négy góllal, nem tudott hazai pályán nyerni a Vác
Megszerezte első győzelmét az Európa-ligában a Vác
Hiába kapaszkodott vissza, nem sikerült fordítania a Vácnak
Nagy küzdelemben maradtak alul a váci kézisek
Már úton voltak a váci játékosok, amikor megtudták, elmarad a mérkőzésük
Magabiztos hazai sikerek
Nehéz csoportba került a Vác
Herbert Gábor lesz a Váci NKSE vezetőedzője
"Az első félidőben azért tudtunk így játszani, mert felszabadultak voltunk"
Egy félidőt bírt a Vác a Győr ellen
Ez egy álom a váciaknak eddig! Előnyben a Duna-partiak egy félidőt követően
"Bízom benne, hogy a lányok meg tudják mutatni, mire képesek"
Török csapatot kapott az MTK, német ellenfél ellen fog játszani a Vác
Helyi kötődésű szakember lett a Vác női kézilabda-csapatának edzője
Még el sem kezdte az érdemi munkát, máris távozik a Vác edzője
Nagyon fontos lépést tett a bennmaradás felé a Boglári Akadémia
Megvan a Váci NKSE új edzője
Fordulatos mérkőzésen döntetlent játszott a Vác és a Siófok
Nem tudott nyerni az MTK, a Győr kiütötte a Siófokot
Nem tudtak Radosavljeviccsel mit kezdeni a mosonmagyaróváriak, kikaptak Vácon
Jól hajrázott a Vác, legyőzte a Fehérvárt
"A szerbek ellen érezni lehetett, hogy felszabadultan kézilabdáztunk" - Helembai Fanny
Vereséggel búcsúzott a Váci NKSE az Európa-ligától
A Vác már biztosan nem lesz ott az Európa-liga negyeddöntőjében
Változások a Váci NKSE csapatában
Esélye sem volt a Vácnak dán ellenfele ellen
Koronavírusos a Vác edzője, kihagyja a soron következő Európa-liga mérkőzést
Magabiztosan győzött a Vác a női kézilabda Európa-liga csoportkörében
Belehúzott a Vác, a címvédő orosz csapattal is találkozik
A Váci NKSE legyőzte a cseh bajnokot és csoportkörbe jutott
Női kézilabda El: nehéz helyzetbe kerülteka magyar csapatok
Három vereség után nyert a Siófok KC
Klujber Katrin vezérletével nyert a fradi
Bejelentette visszavonulását a magyar válogatott beállója
Újraindulnak az edzések Vácon
"Valószínűleg a Ferencváros elleni meccsre még nem állunk majd készen."
Komoly gondok Vácon! Tíz játékosnak pozitív a koronavírus-tesztje
Válogatott beállóval erősít a Vác
Megnyugodtak a kedélyek Vácon
Még meg sem érkezett, máris felbontották a szerződését
A váci önkormányzat értetlenül áll a VNKSE éles hangú közleménye előtt
Elkeseredett nyilatkozat a váci kézisek részéről
A Váctól távozott kapus addig nem vonul vissza, amíg BL-elődöntőbe nem jut
Kérek egy kiló lisztet. - Mihez lesz? - Edzéshez - VIDEÓ
Érvényesül a papírforma Vácon
Csoda Vácon! Kiesett az Érd
Érik a meglepetés Vácon. Háromgólos különbség a félidőben