#liverpool

Tiltakozó Liverpool szurkolók
Liverpool "a fogorvosi székben"
Először kapott ki a szezonban hazai pályán a Liverpool és került piszok nehéz helyzetbe az El-ben
"Hagyják ezt abba, nem találkoztam a Liverpool képviselőivel"
2057-ben BL-t nyer a Fradi? A mesterséges intelligencia szerint igen!
Jürgen Klopp esete a „fogorvossal”
Elárulta az okot, amiért nem a Liverpoolt választotta!
Még bizonytalan Trent és Jota játéka csütörtökön
Ruben Amorim már az átigazolásokat intézi?
Szoboszlai: Mindegy, ki lesz Klopp utódja
Thiago Alcantara még a kontinensről is elmenekülhet a Liverpoolból
Sajtóhírek szerint megvan a megállapodás, Portugáliából érkezik Jürgen Klopp utódja
Rodrygo elárulta, melyik csapat igazolta le majdnem, 3 millió euróért
Kulcsfontosságú találkozót szervezett edzőjelöltje ügynökével a Liverpool
Óriási kritika és utálat zúdult a Liverpool focistájára hibája után
Szoboszlai kihagyott helyzetére is reagált Klopp
Ten Hag: Az előző három meccsünket meg kellett volna nyernünk
A Liverpool közel áll a szupersztárral való szerződéshosszabbításhoz
Olasz sztárcsapat is vinné a Brighton kapós mesterét
Egyes szurkolók őt látnák szívesen a kezdőben, Szoboszlai helyett!
Fordulatos mérkőzésen veszítettek pontokat Szoboszlaiék!
Szoboszlai élvezi a ‘káosz kreátor’ szerepkört Kloppnál!
Robbanhat a bomba? Xavi Hernandez lehet Szoboszlaiék edzője
Jön a United - Pool rangadó - a 10 legszebb közös jelenettel hangolunk!
Szoboszlai: "A Liverpool hasonlít a magyar válogatotthoz"
"A semmiből káoszt teremtett!" – dicsérte Szoboszlait edzője!
Íme az ok, amiért a német edző az ellenfél melegítését „bámulja”
"Nem tudok olyan bejelentést tenni mint Xabi Alonso!"
Jürgen Klopp mindkét csapat szurkolóinak üzent az ősi angliai derbi előtt
Videó: Ezért is imádja Jürgen Klopp Szoboszlait
Három klub is letenne az asztalra 200 millió eurót Vinicius Jr-ért
Szorosabban a vártnál, de nyert, és őrzi listavezető helyét a Liverpool
Újabb falfestmény bizonyítja Klopp nagyságát Liverpoolban, de a szurkolók nem lelkesednek érte
Papírforma-meccs előtt az Arsenal, a City többet nem hibázhat
Az edző visszakérdezett: „Mi lenne, ha mindig mindent belőne?”
Klopp felfedte, mit mondott kollégájának!
Ő lehet Jürgen Klopp utódja a Liverpoolnál?
Roy Keane szerint "szexi" a Manchester United riválisának focija
Guardiola: A mi kezünkben volt, de most már nincs
"A semmiből káoszt teremtett!" – dicsérte Szoboszlait edzője!
"Furcsa lesz!" mondta Virgil van Dijk egy hosszú éra közelgő végéről!
Xabi Alonso döntése után egy olasz az új favorit a Liverpoolnál!
Klopp megszólalt Xabi Alonso döntéséről
Xabi Alonso ezt a klubot irányítja a következő szezonban
A bennfentes újságíró szerint döntött Xabi Alonso, itt folytatja!
Szoboszlai legjobb barátja megszólalt a Real Madrid érdeklődéséről
Hiába Klopp távozása, Elliott szeretne a Poolban maradni
Négy Premier League-klub is kész harcba szállni a Real Madrid világsztárjáért
Liverpooli kulcsembert vinne a Real Madrid
Hoeness: a Bayern, a Pool és a Real harcol Alonso kegyeiért!